KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Megszoktuk, hogy az élet által felvetett gondok megoldása helyett a miniszter úr feláll, és elmondja, hogy az ágazatban milyen közel a Kánaán. Elmondja, hogy a milliárdok csak úgy záporoznak, esetleg grafikonokat is felmutat, a laikus meg utálja a parasztot, hogy ilyen rengeteg pénzmagot csak úgy elherdál.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba, miniszter úr! Mutassuk be az ígéretek értékét egy kis ágazat példáján, lássuk a gyümölcsösök nyári helyzetét! Elöljáróban ennyit: a termelők tájékoztatása idén, vagyis a csatlakozás évében alapvetően téves volt. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 2004 áprilisában az alábbi tájékoztatást adta a kormány részére: “Javuló versenypozícióra számíthat a friss, fagyasztott és szárított zöldség-gyümölcsfélék termesztése, bár a magyar kertészet csak a termelők által létrehozott termelői értékesítő szervezeten keresztül juthat uniós támogatáshoz.ö

Mit találhatunk néhány hónap múlva az FVM honlapján? Íme, idézem: “Befejeződött a meggy- és a ribiszkeszüret. A termelői várakozásokat alulmúló felvásárlási árak miatt a termés egy része a fákon, illetve a bokrokon maradt. A meggy esetében a kezdő 90 forintos átvételi árak a közepes termés ellenére a betakarítás végére 40-60 forintra csökkentek. A piros ribiszke átlag felvásárlási ára 50 forint, a feketeribiszke felvásárlási ára 30 forint/kilogramm volt. Figyelembe véve, hogy az előző három év átvételi árainak átlaga 140-200 forint között volt, a termelők elkeseredése érthető.ö

Ezzel párhuzamosan a magyar médiában folyamatosan megjelent, hogy igaz, hogy csak a tészekbe tömörült termelőkön, de segít a kormányzat 170 millióval - ami semmire sem elég, hiszen a termelők kára több tíz milliárd és a 170 milliócska rá sem fér egy grafikonra, de az ígéret bejárta a sajtót.

Kérdéseim tehát a következők: elemezték-e kellő mélységben az ágazatban kialakult helyzetet? Vannak-e használható ajánlásai az ágazat szereplőinek? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Hol van a megígért anyagi segítség?

Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu