DR. JÓZSA ISTVÁN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság (Sic!) megtárgyalta az előterjesztést, és az a három szempont, amit az államtitkár úr is említett, hogy a tulajdonosok védelme megfelelő módon, az alkotmánybírósági határozatnak megfelelően bekerüljön, ezt tartalmazza az előterjesztés. Pozitívumként értékeltük, hogy a szénhidrogének kutatására vonatkozó európai direktívának a ránk vonatkozó részei is ne csak általános európai jogszabályként, hanem a bányatörvény részeként szerepeljenek ezentúl, és pozitívum az is, hogy a bányatörvény működtetése során szerzett tapasztalatok, ami időnként a gyorsítást is szükségessé teszi, szerepelnek az előterjesztésben.

Mindezek alapján a gazdasági bizottság ellenszavazat nélkül javasolta általános vitára, és javasoljuk a Háznak a megvitatását és az elfogadását.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu