GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az 1993-ban elfogadott bányatörvény jelenlegi módosítását alapvetően három tényező indokolja: egyrészt az Alkotmánybíróság által előírt kötelezettség teljesítése, másrészt az autópálya-építések elősegítése, harmadrészt a jogalkalmazás egyszerűbbé tétele. Erről a három okról szeretnék a továbbiakban röviden beszélni.

Először is az Alkotmánybíróság 1/2004. számú határozata a bányatörvénnyel kapcsolatban megállapította, hogy jogbiztonságot sértő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet keletkezett annak következtében, hogy az Országgyűlés a bányatörvényben nem teljeskörűen állapította meg a bányatelek területén fekvő ingatlanok tulajdonosainak tulajdonhoz való jogának védelmét, az ezt szolgáló garanciális rendelkezéseket; sérelmezte, hogy a törvényalkotó a bányatelek megállapítása során az érintett ingatlantulajdonosok részére differenciálatlanul szabályoz, így a tulajdonhoz való jog garanciáit nem biztosítja teljeskörűen. Arra hívta fel az Országgyűlést, hogy hiányzó szabályozási feladatának ez év december 15-éig tegyen eleget. Figyelembe véve az Alkotmánybíróság konkrét elvárásait is, az önök előtt fekvő törvényjavaslatban a következő javaslatokat tesszük:

Indítványozzuk, hogy a bányatelek megállapítására induló eljárást előzze meg a környezetvédelmi hatásvizsgálat, a széles körű egyeztetést feltételező és a civil szervezetek észrevételeit is integráló környezetvédelmi engedélyezési eljárás, külfejtés esetén pedig az érintett ingatlantulajdonosok már a bányatelek megállapítási szándékáról is értesüljenek. Számukra az eljárásban érdemi nyilatkozattételi lehetőséget kívánunk biztosítani, így a tervezett bányatelekkel érintett ingatlantulajdonosok már a bányatelek megállapítására irányuló hatósági eljárás megkezdése előtt tudomást szereznek a bányavállalkozó terveiről, illetőleg külfejtés esetén arról, hogy az ingatlanokat a bányavállalkozó mikor és milyen módon kívánja igénybe venni. Az ingatlantulajdonosok arra is lehetőséget kapnak, hogy az ingatlanuk használati, illetve rendelkezési joga szempontjából lényeges kérdésre, az ingatlan várható igénybevételi ütemtervére észrevételt tegyenek.

Meghatározzuk azt az időtartamot, amelyen belül a bányatelek megállapítását követően a kitermelési tevékenységet meg kell kezdeni, illetve a nyugvó időtartam meghosszabbításának szigorú feltételeit és a bányatelek-terület kitermelése időütemezésének kötelezettségét is. Ezzel pótoljuk az Alkotmánybíróság által észrevételezett hiányosságokat, miszerint a hatályos szabályozás semmiféle határidőt nem állapít meg, nem rendezte, hogy milyen határidőn belül kell a bányatelekké nyilvánítás után megkezdeni a bányaművelést.

Az ingatlantulajdonhoz fűződő jogok teljes körű érvényesíthetőségét azzal garantáljuk, hogy a javaslatban a bányászati tevékenység megkezdésének engedélyezéséhez előfeltételként írjuk elő a bányavállalkozó részére az ingatlanok igénybevételi jogosultságának igazolását.

Végül a jogbiztonság megteremtése érdekében született az a módosítás, amely szerint megszűnne a bányavállalkozó ellentételezés nélküli tulajdonjog-korlátozási lehetősége. Az építési korlátozás vagy tilalom elrendelésének kezdeményezése esetén a vállalkozót kártalanítási kötelezettség terhelné.

A második kérdéskörrel kapcsolatban: a már említetteken felül a törvénymódosítás további indoka a nemzeti fejlesztési programok, így különösen a gyorsforgalmi úthálózat építésének elősegítése, amelyhez az elmúlt időszakban több képviselői kezdeményezés is érkezett. Az építéshez szükséges nyersanyagokhoz történő gyorsabb hozzáférést biztosítja oly módon, hogy a kapcsolódó ügyintézés, az engedélyezési eljárások egyszerűsödnek, intézési idejük pedig - egyéb érdekek sérelme nélkül - lerövidül. Ezt a célt különösen a következő rendelkezések szolgálják: a kutatásijog-adományozás intézményének bevezetése a kutatási engedély helyett, amely jobban kifejezi a tevékenységre még nem jogosító, elvi jog jelleget. Ezzel egy szükségtelen, azonos tartalommal megismételt eljárás szüntethető meg, legkevesebb 60 nappal rövidítve le a hatósági eljárást. A jogadomány birtokában a bányavállalkozó 6 hónapon belül kezdeményezheti a kutatás műszaki üzemi tervének jóváhagyását. Amennyiben a bányavállalkozó a 6 hónapos határidőt elmulasztja, illetőleg ha a bányafelügyelet a jóváhagyást elutasította, a kutatási jog megszűnik, és a terület ismét felszabadul.

Új lehetőségként szerepel a készletszámítási jelentés elfogadása, amely a Magyar Geológiai Szolgálatnál meglévő adatok alapján már ismert ásványi nyersanyaglelőhely esetében a terület újrakutatásának mellőzésével is lehetővé teszi a bányatelek-megállapítás kezdeményezését. Javaslatunk alapján a vállalkozások és a bányavállalkozók az autópálya-földművek építésére is alkalmas bányászati meddőhányók hasznosítását a bányatelek megállapítása nélkül végezhetik műszaki üzemi terv alapján. Ennek tartalma és jóváhagyásának eljárási szabályai garanciát jelentenek arra, hogy a környezetvédelmi és egyéb fontos érdekek ne sérüljenek. Fokozza a helyreállítási biztonságot és az intézési időt további legkevesebb 60 nappal rövidíti az a rendelkezés, miszerint a tájrendezési feladatok előzetesen beépülnek a műszaki üzemi tervbe, és azokat már a jóváhagyási eljárásban bírálják el. Végül a tervezet a műszaki üzemi terv jóváhagyásának eljárási idejét 90 napról 30 napra csökkenti.

A harmadik témakör részeként említem a jogalkalmazási gyakorlat során felmerült hibák, joghézagok kiküszöbölésére és a szabályozási pontatlanságok kijavítására irányuló elképzeléseinket. Mindezek a változtatások a jogalkalmazás egyszerűsítését, valamint a bányászattal kapcsolatos jogok és felelősségek hatékonyabb érvényesítését szolgálják. Ezen felül beépítettük a javaslatba az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a szénhidrogének kutatására, feltárására és termelésére vonatkozó engedélyekről és az azok felhasználási feltételeiről szóló 94/22/EK irányelvének érvényesítését szolgáló előírásokat is.

Végezetül engedjék meg, hogy röviden szóljak a jogosulatlanul végzett bányászati tevékenységek jogkövetkezményeinek módosulásáról, amelyek felülvizsgálatára azért volt szükség, mert a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv alapján nem volt lehetséges a hatékony szankcionálhatóság. A bányafelügyelet ugyanis - helyesen - nem rendelkezik nyomozati jogkörrel, az ehhez szükséges jogi és anyagi eszközökkel. Javaslatunk legerősebb módosítása, hogy az ásványi nyersanyag eltulajdonításához a korábbihoz képest nem a gyenge bányajáradék-fizetési kötelezettséget rendeli, hanem büntetőeljárás kezdeményezését. Ez a szigorítás a tapasztalatok szerint már kellő elrettentő erőt jelent.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat elfogadása - túl azon, hogy eleget tesz az Alkotmánybíróság határozatának - hozzájárul a kormány programjában kiemelt helyen szereplő gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztés elősegítéséhez, egyszerűsíti a jogalkalmazást, a szankciók egyértelmű meghatározásával pedig megteremti a törvényi előírások betartásának feltételeit. Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a jelenleg tárgyalt törvénymódosító javaslatot vitassa meg, ahhoz jobbító szándékú javaslatait tegye meg, és a kormány szándékait támogatni szíveskedjen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

(20.20)

Forrás: parlament.hu