SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1960-ban elfogadott és akkor némi túlzó büszkeséggel első magyar bányatörvénynek nevezett jogalkotás felett már jóval a rendszerváltást megelőzően eljárt az idő, de a rendszerváltás meg különösen kihozta ennek az ősbányatörvénynek a hiányosságait, így aztán már mi, az első szabadon választott parlament volt az, amelyik 1993-ban megalkotta a bányászatról szóló törvényt, amire, azt gondolom, büszkék lehetünk: jól teljesítette, jól betöltötte a feladatát ebben az időben.

Ez a törvény helyezte vállalkozási alapokra az ásványi nyersanyagok kutatását és kitermelését; ez a törvény gondoskodott arról, hogy védelmet kapjanak a bányászati tevékenységgel szükségszerűen érintett környezeti, természeti és települési értékek; hogy a bányajáradék intézménye bevezetésre kerüljön és biztosítsa a kitermelt nyersanyag értékével arányos, a tulajdonost megillető állami bevételeket; s végül, hogy óvja a bányászatban foglalkoztatott személyek életét és egészségét.

A nemzetközi összehasonlításban is korszerűnek mondható jogi szabályozás élénk érdeklődést váltott ki annak idején a külföldi tőkebefektetőknél is. Eredményeként a tengerentúli és a fejlett európai államok bányászati koncessziós társaságai kezdték meg itt nálunk, az ország egész területén a működésüket, és a szakágazatban általános lett a magyar-külföldi vegyes vállalkozási forma.

Négy év telt el, és '97-ben eljött az idő, szükségét láttuk annak, hogy ezt a bányatörvényt akkor először módosítsuk; képviselői önálló törvénymódosító indítvány formájában ezt akkor három képviselőtársammal terjesztettük a parlament elé. A parlament által azután akkor elfogadott törvény négy lényegesebb vonatkozásban javította a bányászati alaptörvényt: javította az államot megillető bányajáradék behajthatóságát a feketén bányászkodók előtt nyitott kiskapuk nagy részének bezárásával, miáltal azonban nemcsak a bányajáradék fizetése, de a tájrendezési költségek terhelése sem maradt megúszható az ügyeskedő vállalkozók, vállalkozások számára.

Érdekeltté tette az önkormányzatokat ez a módosítás a területükön folytatott bányászati tevékenységek támogatásában azáltal, hogy az évente befizetett bányajáradék összegének 5 százalékát a kitermeléssel érintett önkormányzatok kapták meg, miáltal az önkormányzatok és a helyi közösségek nemcsak a bányászati tevékenységek hátrányaiból, hanem annak előnyeiből is részesülhettek.

Pontosította ez a módosítás az engedély alapján végezhető, azaz a liberalizált és a koncessziós jog alapján gyakorolt bányászati tevékenységek elválasztását, és végül rendelkezett a kiemelten nehéz és veszélyes munkát végző bányászok anyagi megbecsüléséről és erkölcsi elismeréséről.

Ez a '97. évi bányatörvény-módosítás tehát segítette a jogalkalmazást, növelte a kockázatot vállaló bányászati tőkebefektetők jogbiztonságát, és hatékonyabb eszközökkel nehezítette legalábbis - ha meg nem is akadályozta teljesen, de nehezítette - a bányászat területén működő feketeüzletek működését.

Most, 14 évvel a bányászatról szóló alaptörvény megalkotását és 7 évvel annak első módosítását követően ismét szükségessé vált a bányatörvény újabb áttekintése és másodszori módosítása. Hallhattuk, hogy a kormány által a parlament elé terjesztett módosítás alapvetően három fő okból változtatta meg a törvényt: egy alkotmánybírósági határozat miatt, a gyorsforgalmi úthálózatok építésének elősegítése miatt és különféle szabályozási pontatlanságok javítása okán, mely utóbbi magában foglalja azt a koncepcionális jellegű változtatást is, hogy az eddig alapvetően költségvetési támogatásból önállóan gazdálkodó, központi költségvetési szerv, a Magyar Bányászati Hivatal a jövőben saját bevételeiből kell hogy fedezze a működését.

Ezt említette Deák képviselőtársam is. Én annyiban nem látok ellentmondást, hogy a 2005. évi költségvetésben is megjelent egy bizonyos összeg, ez az összeg azonban csökkenő tendenciát mutat az előző évekhez képest. Ez fokozatosan kerül leépítésre és bevezetésre a teljes önfenntartás.

(20.50)

Lett volna egy negyedik, nagyon is említésre méltó és fontos módosítás a törvényjavaslatban, amely azonban, vélhetően a kormányon belüli legutolsó egyeztetéseknek felróhatóan, az utolsó pillanatban végül is kikerült az előterjesztésből, ez pedig az úgynevezett tájrendezési célelőirányzat létrehozása, mert sajnos ez nincs benne az előttünk lévő törvényjavaslatban. Bízom benne azonban, hogy a parlament a döntésével a módosító indítvány eredményeként és segítségével vissza fogja emelni ezt a célelőirányzatot a törvényjavaslat szövegébe.

Az alkotmánybírósági határozatról sokat hallottunk. Az a lényege ennek az alkotmánybírósági határozatnak, hogy ez év december 15-ig terjedő határidővel kötelezte az Országgyûlést arra, hogy mivel az eredeti bányatörvény nem teljeskörűen határozta meg a bányatelek területén fekvő ingatlanok tulajdonosainak a tulajdonhoz való joguk védelmét szolgáló és a tulajdonkorlátozás arányosságát biztosító garanciális rendelkezéseket, ezt ezzel a határidővel pótolja. Részletesen hallottunk róla az államtitkár úrtól is, hogy ez hogyan történik a törvényben. Ez jó, ez támogatható, mi támogatjuk.

A másik lényeges szempont: közös érdekünk, hogy nemzetgazdasági prioritásunk, a gyorsforgalmi úthálózat tervezett ütemű építésének az elősegítése az elképzelések szerint megtörténhessen, és az ehhez szükséges földművek, a földművekhez szükséges nyersanyagok időben, biztonsággal mindig rendelkezésre álljanak. Ezért kell az ehhez szükséges engedélyezési eljárásokat úgy egyszerűsíteni, hogy azok intézési ideje - persze egyéb érdekek sérelme nélkül - lerövidüljön. Ezt szolgálja különösképpen a kutatási engedély helyett bevezetésre került kutatási jog adományozása, a bányatelek megállapítása nélkül végezhető meddőhányó-hasznosítás, a tájrendezési terv jóváhagyási eljárásának a beépítése a műszaki üzemi terv jóváhagyási eljárásába és a készletszámítási jelentés elfogadása, mely egy adott terület újrakutatási kötelezettségét törli el. Mindez szintén támogatható és támogatandó.

A szabályozási pontosítások közül hármat említenék meg: a szénhidrogének kutatására, feltárására és termelésére vonatkozó megfelelő európai uniós irányelvben foglaltakhoz harmonizálja a törvényt; a kivett hely jogintézményének fogalmát pontosítja; és végül - amiről már szintén esett szó - a Magyar Bányászati Hivatal saját bevételgazdálkodásra történő áttérésének a feltételeit teremti meg, s a felügyeleti általános tevékenységért beszedendő felügyeleti díj, illetve szolgáltatási díj segítségével váltja ki a mintegy 950 millió forintos költségvetési támogatást. Most az első lépcső történik meg. Ezek szintén ésszerű, támogatható javaslatok.

Végül az, ami nagy bánatunkra kimaradt a parlament elé került beterjesztésből, ez a tájrendezési célelőirányzat, amelynek a kivétele vagy hiánya mellett nem lehet szó nélkül elmenni, tisztelt képviselőtársaim. A bányászati törvény 1993-ban megteremtette a lehetőséget, hogy az országban található mintegy 15 ezer, bányászkodásnak köszönhető tájsebet a bányajáradékból befizetésre kerülő összeg 10 százalékának az elkülönítésével felszámoljuk és rekultiváljuk. Ez az összeg akkor a Környezetvédelmi Minisztériumhoz került, ott bekerült egy nagy kalapba, a KAC-ba, és sajnos a tapasztalás azt mutatja, hogy az esetek nagy részében nem az előre elhatározott szándékra, nem az elkülönített célra kerültek ezek az összegek felhasználásra, hanem sok más, szintén fontos környezetvédelmi szempontra került felhasználásra.

Nos, ha azt akarjuk, hogy a bányászat által okozott tájsebek javítására legyen ez az összeg fordítva, akkor szükséges az, hogy a tájrendezési célelőirányzat megjelenjen a törvényben, mint ahogyan az eredetileg tervezve volt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a hozzászólási idő leteltét.), és annak a felügyelete a Magyar Bányászati Hivatalhoz legyen telepítve. Erről képviselői módosító indítvánnyal gondoskodtunk; remélem, hogy a támogatásukat elnyeri.

Összességében a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja az előttünk lévő, bányászatról szóló törvénymódosítási javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu