ALFÖLDI ALBERT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Így a vége felé már csak üzenetet tudok küldeni a képviselőtársaimnak, és megkérem majd önöket, hogy üdítő színfoltként Soltész képviselő úrnak tolmácsolják tiszteletemet, aki egy nagyon szám íze szerinti hozzászólást mondott el, amelynek az volt a lényege, hogy nem kellene-e leülni és megbeszélni a dolgokat.
Hölgyeim és Uraim! Hatalmas meglepetést fogok önöknek okozni: december 5-e után lesz 6-a is meg 7-e is, és azt hiszem, hogy lépéskényszerben leszünk valamennyien, és azt szeretném mondani Soltész úrnak, mert ő úgy fejezte be, hogy „
az önök dolgaö, hogy még szimpatikusabb lett volna, ha azt mondta volna, hogy „
a mi dolgunkö.
Valahogy tanulságképpen erre a mai napra, olyan sokszor elhangzott, hogy a határon túli magyarok képviselői mennyi mindent elmondtak, és hogy mi nem vettük figyelembe azt, amit ők mondanak. Tisztelettel kérem valamennyi képviselőtársamat a patkó túloldalán és az innenső oldalán, hogy a határon túli magyarok egyik jeles képviselője által, Bugár Béla elnök úr által elmondottakra hadd hívjam fel szíves figyelmüket, ami úgy szólt, hogy a nemzetstratégia nem lehet politikai csatározások tárgya.
A nemzetstratégia nem lehet politikai csatározások tárgya. Ennyit szerettem volna csak mondani. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés