HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szóba került megint a pénz, és a kampány olyan, hogy sajnos riogatja a honfitársainkat, hogy 800 ezer határon túli magyar özönlené el a magyar földet, és ennek a költségei 540 milliárd forintot tennének ki. Ez lehet, hogy így van, én ennek nem zárom ki a lehetőségét, de azért ezt el kellene helyezni az időben, mert ennek van egy időhorizontja. Ha megnézzük, hogy hányan szereztek a legtöbben idáig egy esztendőben állampolgárságot, akkor ez körülbelül hatezer volt, mert van egy áteresztőkapacitása ennek a rendszernek. Be kell szerezni különféle dokumentumokat, igazolásokat, egyebeket, kérvényt kell írni, és kell tenni az állampolgársághoz egy szükséges vizsgát alkotmányismeretekből, ami az igazi szűk keresztmetszet. Ha ezt a keresztmetszetet megnöveljük, és mondjuk, 20 ezer állampolgárságot tudunk, illetve tud kiadni a köztársasági elnök úr - mert ezt végül ő adja ki -, akkor ez azt jelenti, hogy ez a 800 ezer ember 40 esztendő alatt tudna Magyarországon állampolgárságot megszerezve lakóhelyet és megélhetést szerezni magának, és ha 40 esztendőre elosztjuk ennek a költségét, akkor kiderül, hogy ez már egyáltalán nem elviselhetetlen. De szerintem a 20 ezer is sok. Egyfelől nem igényelnék ennyien, másfelől az áteresztőkapacitás ezt nem teszi lehetővé.
Tehát egyszerűen nem igaz, hogy olyan óriási terhet jelentene a magyar nemzetgazdaságra, ha a magyarok élnének ezzel a lehetőséggel, és esetleg Magyarországon próbálnának lakóhelyet teremteni maguknak.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés