KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én Selmeczi képviselő asszony kérdésére szerettem volna reagálni, sajnálom, hogy kiment a teremből a képviselő asszony. Föltette a nagy kérdést, költői kérdést, hogy vajon a magántőke miért jön be az egészségügybe. Én meg azt mondom erre, hogy meg kellett volna kérdezni, mielőtt a felszólalását megtette, mondjuk, a fideszes budaörsi önkormányzati képviselőket, hogy miért értettek egyet azzal 2002 előtt, amikor az önkormányzati szakrendelő privatizálására került sor - helyesen, egyébként -, hogy a magántőke bejöjjön. Meg kellett volna kérdezni Mikola Istvánt, hogy miért értett egyet azzal, hogy a magántőkéből működtetett rendelő finanszírozását biztosítsa az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. És akkor erre nem az lett volna a válasz, hogy azért persze, merthogy profitot eredményez a működtetés.
Tisztelt Ház! Természetesen a profit is célja lehet a magánbefektetőnek, de tételezzük fel azt, hogy, mondjuk, érdekli a befektetőt az, hogy egy hatékonyabb, jobb ellátást biztosítson. Tételezzük fel azt, hogy a befektetőt érdekli az, hogy az embereknek egy jobb egészségügyi ellátást biztosítson. Tételezzük fel azt, hogy érdekli a magánbefektetőt az, hogy a saját orvostársai - ha a magánbefektető orvos, a saját orvostársai - jobb körülmények között tudjanak dolgozni, érdekli, hogy hatékonyabban tudja működtetni az egészségügyi ellátórendszert.
(13.20)
És érdekes, a mai nap is azt lehet elmondani, hogy Budaörs környékén modellként tekintenek erre a rendszerre, és további igény van arra, hogy ugyanezt a rendszert vagy hasonló rendszert működtessenek.
Ezért mondom a képviselő asszonynak, bár nincs itt a teremben, hogy mondjunk együtt nemet. Nemet kell mondani arra, hogy a fejlődést meggátoljuk. Nemet kell arra mondani, hogy akik jobb és hatékonyabb ellátást szeretnének biztosítani a saját választóik számára, azok az igen válasszal egy béklyóba kerüljenek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés