SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány, illetve a két kormánypárt politikai és egyéb állásfoglalását néhány mondatban Kuncze Gábor összefoglalta. Nem mondott mást egy olyan képről, amelyen egy anya látható újszülött gyermekével, hogy az egészség üzlet. Ő csak az üzletet látja benne. Mosodát lát benne, olyan embert, aki fölveszi érte a pénzt, semmi mást nem tudott elmondani. Ezek után folytatásként még azt mondta, hogy ez a plakát nem több, mint giccs. (Dr. Szabó Zoltán: Politikai !) Sajnálatos, hogy önök egy újszülötthöz, egy anyához így tudnak hozzáállni. Ha viszont önök giccsről beszélnek, akkor nem tudok mást mondani, mint hogy az önök plakátja, amit annak idején terjesztettek, hogy Rendbe tesszük az egészségügyetö, az pedig politikai szenny, amit önök nem csináltak meg, mert két és fél év óta mondják azt, hogy az egészségügyet rendbe teszik, de nem tettek ezért semmit. Nagyon jól mutatja az a szám, hogy igenis a GDP mutatója, amit az egészségügyre költöttek, 2001-ben 5,1 százalék volt, most pedig 4,5 százalék. Ezek szerint önök így teszik rendbe az egészségügyet, hogy az egészet lepusztítják, majd pedig amikor már annyira lepusztult, mint a János Kórház, amely hegyvidéki, a legjobb kórházak területeit ingatlanspekulánsoknak önök tovább akarják adni. Erről van szó!
Önök a két és féléves tutyimutyi, tehetetlen magatartásukat, tevékenységüket akarják azzal leplezni, hogy most itt mindenfélével riogatják az embereket, amiben nincsen igazuk. Igenis, aki elmegy most, az tisztességgel amellett fog szavazni, hogy az a vagyon, amit nagyapáink, apáink és szüleink megtermeltek, ne vándorolhasson akármilyen módon át magánzsebekbe úgy (Kovács Tibor: Demagógia! - Ez túltesz a Munkáspárt demagógiáján! - Dr. Szabó Zoltán közbeszólása.), mint ahogy ezt önök tették az elmúlt egy évtizedben!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés