BALOGH JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Asszony! Szomorú nap lesz Szabadszálláson 2004. december 31-e: aznap ugyanis bezár az ország utolsó szülőotthona. A szabadszállási bababarát otthon a Bács-Kiskun Megyei Kórház szülészeti részlegeként működik. Tíz települést lát el, de az sem ritka, hogy Pest megyéből is érkeznek ide szülni kismamák.

A bezárás gondolata már évekkel ezelőtt felmerült, de akkor még a helyiek közbenjárására sikerült megmenteni; sajnos, csak mostanáig. Úgy tűnik, az év végével ez az otthon is megszűnik. A bezárás indokaként a veszteséges működtetést, a pénzhiányt és a születésszám csökkenését említették. Szabadszállás polgármestere szerint ezzel szemben az intézmény tavaly nem veszteséggel, hanem nyereséggel zárta az évet. A további működéshez állítólag több tíz millió forintos fejlesztésre és új orvosokra volna szükség. Erre sajnos nincs pénze a településnek, és nincs pénze a megyének sem.

A szülőotthonok legnagyobb részét a Bokros-csomagot követően a szocialista ágyszámleépítések során zárták be, akkor még a szabadszállási otthon megmenekült. Most azonban már hiába próbálták meg a kistérség polgármesterei elérni, hogy a szülőotthon tovább működhessen, és hiába próbálták megőrizni a dolgozók munkahelyét. Pedig a helyieket most minden leépítés fokozottan érzékenyen érinti, hiszen az év végén a több száz embernek munkát adó szabadszállási katonai kiképzőközpontot is bezárják.

Tisztelt Államtitkár Asszony! Végleg bezár a szabadszállási szülőotthon, hazánk utolsó szülőotthona? Mi lesz az épülettel, és mi lesz az otthonban dolgozókkal?

Várom válaszát. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu