DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A képviselő úr, miközben a falugazdászokért aggódik, észre sem veszi, hogy a több mint hétszáz ember munkáját degradálja le, akik becsülettel helytálltak az átállás évében is, 2004-ben, és meg vagyok róla győződve, hogy továbbra is kiváló kollégáink lesznek. Itt tehát, képviselő úr, valaki tényleg mellébeszél, indokolatlanul kelt feszültséget.
A költségvetésből kiindulni, főleg úgy, hogy valaki nem ismeri a fejezeteket és a sorokat, csak téves következtetésre lehet jutni. Ön is erre jutott, képviselő úr. Természetesen megváltoztak a feladatok és a feltételek az európai uniós csatlakozással. A változó feladatokat a korábbi szervezeti rendszer nem tudja ellátni, így a feladatstruktúrához illeszkedő szervezetre van szükség, ahhoz pedig hozzá kell rendelni a megfelelő szakembereket, mégpedig a feladatok nagyságrendjének arányában.
A falugazdászok hasznos tevékenységet folytattak eddig, és a többségük ezután is ebben a rendszerben, bár nem ugyanabban a szervezetben fog tevékenykedni. A falugazdászok ugyanis nemcsak szaktanácsadást, információt adtak korábban a gazdálkodóknak: részt vettek az adatfeldolgozásban, az ügyintézésben és az ellenőrzésben egyaránt. Az idei évben a feladatok szétváltak, jelentős részük a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz és annak regionális, megyei hálózatához került át, az FM-hivatalok feladatai így nyilvánvalóan csökkentek.
A kifizető ügynökségnek feladatai határidőre történő elvégzéséhez további szakemberekre van szüksége. Kézenfekvő tehát, hogy azok a falugazdászok, akik korábban már bizonyították hozzáértésüket, és eredményesen végeztek hasonló feladatokat, most a megoszló feladatok mentén az MVH-ban is tevékenykedjenek. Az új rendszer finanszírozását téves csak az FM-hivatalok rovatán keresni. A kifizető ügynökség költségvetése ugyanis lehetőséget biztosít delegált feladatok ellátására is, márpedig a feladatmegosztás tekintetében az FM-hivatalokhoz tartozó falugazdászok ilyen feladatot is el fognak végezni, és ennek kapcsán a tevékenységük finanszírozásra kerül.
Képviselő Úr! A feladatok szétválasztásának, az összeférhetetlenség biztosításának hiányosságai miatt a tanulópénzt ez az ország már megfizette. A gazdák, a vidék fejlesztésére várók három évig egyetlen fillér előcsatlakozási támogatáshoz sem tudtak hozzájutni az önök áldásos tevékenysége kapcsán. Úgy gondolom, még egyszer ezt a hibát nem lehet elkövetni; az európai uniós jogszabályoknak megfelelően a szétválasztott feladatokhoz kell hozzárendelni a munkavállalókat.
Mi azt szeretnénk, ha ütemesebb lenne a kifizetés, a szakszerűbb tanácsadás okán kevesebb hiba lenne a támogatási okiratokban, és ehhez természetesen szükség van arra, hogy a korábban e tevékenységben már tapasztalatot szerzett emberek a következő időszakban is ellássák ezeket a feladatokat, az FM-hivatal keretében falugazdászként tanácsot adva a gazdáknak, segítve a tevékenységüket, a kifizető ügynökségnél pedig a feladatok bonyolításában, feldolgozásában, eldöntésében és ellenőrzésében. Ez két olyan önálló funkció, amelyhez hozzá kell rendelni az embereket. Tehát úgy gondolom, hogy indokolatlan az ön rémhírterjesztése.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés