DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Egy nehéz napon és egy nehéz nap éjszakáján vagyunk túl. A tegnapi eredményt sokan és sokféleképpen értékelték. Én a magam részéről sokszor elmondtam az elmúlt napok vitája során, nem örülök, hogy egy rossz kérdésről kell vitatkoznunk. Ugyanakkor most örülök, hogy egy rossz kérdésre nem született rossz válasz. Nem született olyan válasz, amely a kormányt és a tisztelt Házat nehezen kivitelezhető és nehezen megjósolható következményű döntésekre szorította volna. A választók több mint 60 százaléka távolmaradásával jelezte, hogy nincs jó válasza a rossz kérdésre. Így a szavazópolgárok döntése alapján megmaradt a magyar egészségügy esélye arra, hogy a magánkezdeményezések felelős részvételével a fejlődése felgyorsítható legyen.
A nem szavazatokat eddigi munkánk egyértelmű támogatásaként értékelem. Köszönöm a bátorításukat.
Az igen szavazat a népszavazáson a szavazásra jogosultak 24 százaléka volt. Ez ugyan kisebbség, de amint a parlamenti vitanap során többször is elmondtam, nekem elvem a kisebbség véleményének meghallgatása és figyelembevétele.
Számomra az igen szavazatnak két fontos tanulsága is van. Az egyik: akik igennel szavaztak, ezzel fejezték ki a véleményüket, aggodalmukat, hogy esetleg a jövőben a magánbefektetések miatt nem juthatnak hozzá a gyógyulásukhoz szükséges egészségügyi ellátásokhoz. Szeretném hangsúlyozni, a kormányzatnak nem célja a kórházak felelőtlen kiárusítása; már csak azért sem lehet ilyen célja, mert a kórházak döntő többsége amúgy is önkormányzati tulajdonban van. Persze az önkormányzatoknak sem célja a kórházaik eladása.
Nem vagyok híve az önkormányzatok alkotmányban biztosított jogai bármiféle korlátozásának. Ugyanakkor kész vagyok tárgyalni minden olyan javaslatról, illetve megoldásról, amely a magántőke felelősségteljes és szabályozott jelenlétére, az egészségügyi célokat szolgáló közvagyon nem rendeltetésszerű használatának megakadályozására irányul.
A második tanulság az igennel szavazók aggodalmai és félelmei, amelyet a kezdeményezők, illetve a hozzájuk csatlakozók véleménye felerősített; az a félelem, hogy a magánbefektetések megengedése egyben azt jelenti, hogy a jövőben fizetniük kell az egészségügyi szolgáltatásokért.
Itt az Országgyűlésben már több alkalommal nyomatékosan hangsúlyoztam: a kormány nem kívánja feloldani a szolidaritás és a közfinanszírozás elvét. Nem az egyes intézmények tulajdonosai döntik el, hogy a közpénzből finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokért fizetni kell a betegnek, avagy sem. Ebben a kérdésben kizárólag az Országgyűlés dönthet, és mi nem akarjuk azt, hogy valaki azért legyen beteg, mert szegény, vagy azért legyen szegény, mert beteg.
Most túl vagyunk a népszavazáson, visszatérhetünk a kormányprogram egészségügyi fejezetében foglaltak végrehajtásához. A népszavazás arra is figyelmeztet bennünket, hogy minden tervezett intézkedésünknél tisztán, egyértelműen és közérthetően mondjuk meg, mi a lényege a változtatásoknak, és ez hogyan érinti a betegeket vagy az egészségügyi dolgozókat.
Változatlanul konszenzusra törekszem az egészségügy minden szereplőjével.
Az egészségügynek most nyugalomra van szüksége, és sok munkára, sok közös munkára a betegek és valamennyiünk közös érdekében.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés