MÓRING JÓZSEF ATTILA (Fidesz): Köszönöm. Miniszter asszony, önnek teljesen igaza van: valóban, az elmúlt másfél évtizedben voltak már az önkormányzatok hasonló helyzetben, mégpedig a Bokros-csomag alatt. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van.) A 168 kistérségnek csupán az egyharmada tudta ezt a normatívát, illetve ezt a lehetőséget igénybe venni, tehát akkor valamilyen korrekcióra szorul a rendszer.
Az önök kormánya az elmúlt 2-2,5 év alatt sok tíz milliárd forintot vett el az önkormányzatoktól. Volt olyan önkormányzati vezető, aki úgy fogalmazott, hogy gatyára vetkőztették az önkormányzatokat. Én itt most kijelentem, hogy ez nem igaz - már gatya sincsen, legfeljebb egy kis fügefalevél (Derültség a Fidesz padsoraiból.), amivel a hiányt igyekeznek eltakarni. Ez a pénz éhen halni sok, túlélni viszont rettenetesen kevés.
Fájdalom, de a válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból. - Dr. Lamperth Mónika: Ha arról beszélt volna, amit én mondtam!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés