DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy azt a részét nem figyeltem, hogy a kárt felmérték-e, hogy az vajon mennyi, mert a másfél milliárdot az értem, de hogy ez gyakorlatilag hány év alatt valósul meg, ezt lehet, hogy nem figyeltem, ahogy jegyzeteltem, mert közben a következő dolog jutott az eszembe. Mi a környezetvédelmi garancia ebben az alapban? Tehát a szándék teljesen érthető számomra is, és teljes mértékben támogatom, nincs ezzel baj. Mi a környezetvédelmi garancia ebben a kérdésben? Tudniillik pontosan a mai, előttünk lévő törvénymódosítással kikerül a hatályos törvény 27. § (3) bekezdéséből, amikor az ásványvagyon-gazdálkodás részletes követelményeit a miniszter a környezetvédelmi miniszterrel közösen állapítja meg.

Nos, igen tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy ez a rész például speciel oda tartozik, ahhoz tartozik. Egyszer kiemeljük a környezetvédelmi miniszternek az egyeztetési kényszerét, ha úgy tetszik, a gazdasági miniszterrel, most pedig képezünk egy olyan alapot, ami az önök megfogalmazása szerint tájrendezési célelőirányzat, eközben kivesszük a 27. §-ból a környezetvédelmi miniszternek az együttműködését.

Innentől kezdve azt, hogy milyen célra megy, milyen prioritás van, ezek szerint nem a környezetvédelmi miniszter határozza meg a jövőben, hanem a bányákért felelős miniszter, a gazdasági miniszter, és ugyanoda jutunk, mint a költségvetésben, hogy ugyanazt a pénzt három vagy négy helyre felhasználjuk, megcímkézzük, miközben, mint tudjuk, egyszer használjuk föl.

Tehát nem látom azt a garanciát, hogy valóban ezeket a tájsebeket tüntetjük el, de ha a tájsebeket tüntetjük el, meddőhányókat és még amit felsoroltak, akkor megint csak nem látom azt a garanciát, hogy abban a sorrendben vagy azzal a prioritással, mint amikor a környezetvédelmi miniszter - mondok egy példát - azt mondja, hogy fokozottan sérülékeny vízbázisok és azok környezetében kell előtte, hanem azt mondja a vállalkozó, hogy ha már én fizettem be ezt, akkor amit én okoztam bajt, az én vállalkozásom, az én bányám környékén hozzuk helyre, és messze nem a környezetvédelmi célok fognak érvényesülni.

Ezt azért valahogy nyomatékosítani kellene, hogy itt a környezetvédelmi miniszternek legyen meg az a hatásköre, hogy igenis, itt és itt kell csinálni, és nem a vállalkozó dönti el adott esetben, és még meg is címkézi, hogy ő a jófiú, mert környezetvédelmi célokra fordított másfél millió forintot, miközben ezt kell is neki fordítani, mert a törvény erre kötelezi. Tehát én a környezetvédelmi minisztert szeretném, ha itt megjelenne.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu