SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Azt hiszem, hogy Pap János képviselőtársam aggályait egyrészt meg tudom érteni, másrészt meg is tudom válaszolni reményeim szerint. Ugyanis az egyik kiegészítés, ami az előttünk lévő ajánlás 7. pontjában egyszer már elfogadott módosító indítványunkhoz képest megjelenik, csak amiről az előbb nem tudtam említést tenni az összefoglalómban az idő rövidsége miatt, az az, hogy kiegészítettük a múltkori változatot egy olyan ponttal, ami a következőképpen szól: felhatalmazást kap a miniszter - a GKM-miniszter -, hogy a pénzügyminiszterrel és a környezetvédelmi miniszterrel egyetértésben a célelőirányzat kezelésére és felhasználására vonatkozó részletes szabályokat rendeletben állapítsa meg. Tehát benne van a környezetvédelmi miniszter is, be van vonva, hárman együtt állapítják meg.
A másik, ami a kifizetést illeti - ez a ma délután beadott kapcsolódó módosító, amellett érvelek -, a másik kiegészítés, ami szintén az aggályok eloszlatásául szolgál, hogy a kifizetést, tehát az (1) bekezdés szerinti finanszírozási igényt csak a jóváhagyott rendezési terv birtokában lehet beterjeszteni. Ez az a két kiegészítés és módosítás, ami a kapcsolódó módosítónkban most megjelenik, a múltkor tárgyaltban még nem volt benne, de azt hiszem, vagy remélem legalábbis, hogy ez Pap képviselőtársam aggályainak is megfelel.
(17.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés