DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vak vezet világtalant, mondhatnám Kovács Tibor és Szabó Zoltán megszólalásai után. Tisztelt uraim, alapvető szakirodalmi és közgazdasági kérdés, amiről beszéltek. Lehet, hogy önök ebben nem jártasak, de akkora badarságot még nem hallottam, hogy egy volt kormánytól vagy nem tudom, mitől kell függetlennek lenni. Ez akkora butaság, amit lehet, hogy a politikában el lehet mondani, és a Ház falai kibírják, de ha szakmailag közelítjük meg a kérdést, akkor ezen csak sajnálkozni lehet.
Tisztelt Uraim! Függetlennek a mindenkori kormány költségvetési politikájától kell lenni és ennek megfelelően a költségvetést formáló kormánytól, ez pedig - ha nem tudnák - most Gyurcsány Ferenc és kormánya, és az önök frakciójának a tagjai és a koalíciós partnerük az, akik ebben részt vesznek. Nem is értem a felvetésüket és azt, hogy mi a problémájuk, hiszen a költségvetési politika területén kellene a kormánynak nagyobb fegyelmet tartania. Minden szakértői elemzés, minden, a bevételeket és a kiadásokat az államháztartásban vizsgáló elemzés egyértelműen mutatja, hogy a költségvetési hiány magasabb, mint amennyit tervezett a parlament. Tavaly sem sikerült tartani a 2003-ban megtervezett, sem az idén a 2004-ben megtervezett költségvetési hiányt. S ha államtitkár úr fog is jelentkezni szólásra, akkor is így van ez. Az más kérdés, hogy még egy minisztert is cseréltek ennek az évnek az elején, mert a számok és a tények nem akartak a terveknek és a várakozásoknak megfelelni. S abbéli igyekezetükben, hogy ebbe egy kicsit besegítsenek, ennek reményében elkezdtek a pénzügypolitikával, a monetáris területtel foglalkozni, ami - még egyszer szeretném mondani - nem a kormány hatásköre.
Ezért is mondja azt a szakirodalom, hogy szét kell választani a kormány költségvetési politikáját és a pénzügypolitikát, ami a jegybankhoz van telepítve. Az ettől való függetlenség érdekében kellene lépniük. Itt teljes félreértés van.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés