ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A támogatott indítványok közül a Fidesz képviselőcsoportja külön szavazást kért az alapajánlás 6., 31., továbbá a kiegészítő ajánlás 10. pontjáról. A további támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 27. pontját, továbbá a kiegészítő ajánlás 7. pontját.

Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott javaslatokat a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 316 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a külön szavazásra kért indítványokról és azok alternatíváiról döntünk.

Az ajánlás 5. pontjában Pap János a 3. §-ban a törvény 14. § (2) bekezdésének módosítását javasolja. A javaslat elfogadása kizárja az előterjesztő által is támogatott 6. pontot. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a gazdasági nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

Most az ajánlás 6. pontjáról határozunk Podolák György javaslata szerint. Az előterjesztő és a gazdasági bizottság támogatja, a többi nem. A Fidesz kérésére viszont külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 313 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Az ajánlás 31. pontjában Podolák György a 17. §-ban a törvény 39. § (3) bekezdését kívánja módosítani. Az előterjesztő és a bizottságok támogatják. A Fidesz kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 319 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

(19.10)

Az ajánlás 43. pontjában Pap János a 24. §-ban a törvény 50/B. § (5) bekezdésének módosítását kezdeményezi. Annak érdekében, hogy erről az indítványról szavazni lehessen, a Fidesz külön szavazást kért a kiegészítő ajánlás 10. pontjáról. Most tehát a 43. pontról döntünk. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 10. pontját teszem fel szavazásra Podolák György indítványa alapján. A Fidesz kérésére külön döntünk. Az előterjesztést a bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 310 igen szavazattal, 12 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Az ajánlás 1. pontjában Pap János az 1. § (1) bekezdésében a törvény 1. § (5) bekezdése c) pontját módosítja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 2. pontjában Pap János az 1. § (2) bekezdésében a törvény 1. § (7) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 3. pontjában Pap János a 2. §-ban a törvény 3. § (1) bekezdését módosítja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 4. pontjában Pap János a 3. §-ban a törvény 14. § (1) bekezdésének nyelvtani módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 8. pontjában Balsay István az 5. § (1) bekezdésében a törvény 22. § (1) bekezdését egészíti ki. A javaslat összefügg a 11. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Podolák György az 5. § (1) bekezdésében a törvény 22. § (3) bekezdésének kiegészítését javasolja. A javaslat összefügg a kiegészítő ajánlás 4. és 5. pontjaival. A gazdasági bizottság támogatja, a környezetvédelmi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 211 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 14. pontjában Podolák György a 8. §-ban a törvény 24. § (2) bekezdésében tesz javaslatot. A bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 298 igen szavazattal, 28 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Az ajánlás 15. pontjában Balsay István a 9. §-ban a törvény 25. § (3) bekezdését javasolja kiegészíteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 16. pontjában Pap János a 16. §-ban a törvény 26. § (3) bekezdésében a bányatelek megállapításához előzetes környezetvédelmi hatásvizsgálat elvégzését teszi kötelezővé. A javaslat összefügg a 19. és a 40. pontokkal, ezért ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 20. és 33. pontjaiban Pap János a 11. § (1) bekezdését és a 19. § (1) bekezdését javasolja módosítani. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 21. pontjában Balsay István a 11. § (1) bekezdésében a törvény 27. § (2) bekezdésének módosítását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 129 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 30. pontjában Pap János és Gyimesi József a 17. § elhagyását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 126 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 8. pontjában Podolák György a 20. § (2) bekezdésében a törvény 44. § (3) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 8 igen szavazattal, 317 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 37. pontjában Pap János a 22. § (1) bekezdésében a törvény 49. § 16. pontjában kíván módosítást tenni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 41. pontjában Pap János a 24. §-ban a törvény 50/B. § (2) bekezdésének módosítását javasolja. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 44. pontjában Pap János a 26. § (1) bekezdésének módosítását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasította.

Az ajánlás 45., 46. és 47. pontjaiban Pap János a 26. § (2) bekezdés a) pontjában a hatályát vesztő rendelkezések körét szűkíti. A három javaslat egymás mellett is elfogadható. Először a 45. pontról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Most a 46. pontot teszem fel szavazásra. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 127 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Most a 47. pontról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 129 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 15. pontjában a gazdasági bizottság a 26. §-t új bekezdéssel egészíti ki. A környezetvédelmi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 29 igen szavazattal, 293 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

(19.20)

Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem képviselőtársaimat, van-e valakinek olyan javaslata, amelyről szavazni kellett volna, és nem szavaztunk. (Nincs jelzés.) Köszönöm szépen. Ezért a zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a frakciók nem terjesztettek elő személyi javaslatot, így ilyen döntésre a mai napon nem kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk. A további napirendi pontok tárgyalása előtt egy perc technikai szünetet rendelünk el. Köszönöm szépen. (Rövid szünet.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Soron következik a fegyveres és rendvédelmi szervekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/12678. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/12678/11. számon kapták kézhez.

Indítványozom, hogy a módosító javaslatok számára tekintettel a részletes vitát egy szakaszban folytassuk le. Kérdezem az Országgyűlést, egyetért-e ezzel. Aki igen, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

A nagy többség egyetért az indítvánnyal.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-18. pontjaira, és egyben bejelentem, hogy előre írásban senki nem jelentkezett felszólalásra. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni.

Megadom a szót Kontrát Károly képviselő úrnak, a Fideszből.

Forrás: parlament.hu