DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Teljesen jogosnak tartom az ön felvetéseit, mert ami a csatlakozás évében Magyarországon a kereskedelem területén kialakult, az valóban elfogadhatatlan, nemcsak a magyar élelmiszer-gazdaság szempontjából, hanem kereskedelmi, etikai szempontokból is.

A magyar kormány a tavalyi esztendőben kérte a parlamenttől, hogy módosítsa az agrárrendtartásról szóló törvényt. Két nagyon fontos kitételt tettünk bele, az egyik: a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát, a másik pedig: a fizetési határidőkben a 30 napot. Természetesen ezek betartatásához és ellenőrzéséhez arra van szükség, hogy a szállítók kezdeményezzenek ilyen eljárást. Én arról biztosíthatom a képviselő urat, hogy amennyiben a szállítók ilyen bejelentést tesznek, a megyei földművelésügyi hivatalok szakemberei eljárnak az adott ügyben. Több büntetőeljárás is folyamatban van, illetve bírságot is kiróttak.

De látható, hogy Magyarországon egy piacszerzési, piacnyerési harc indult el, és ebben nemtelen eszközökkel is élnek a kereskedők. Úgy gondolom, hogy az élelmiszer-biztonság fenntartása érdekében a szint alatti élelmiszerek kiszűrésére megvan a lehetőségünk, hisz Magyarországon az európai uniós élelmiszerkönyvnél szigorúbb jogszabályt fogadtunk el. Ezt a hazai gyártókkal szemben és a harmadik országokból beszállító termelőkkel szemben tudjuk alkalmazni. Az európai uniós tagországokban előállított termékek tekintetében az Európai Élelmiszerkönyv a mértékadó ebben az ügyben.

Több jelentős vizsgálatot folytattunk le, és fogunk lefolytatni az elkövetkezendőkben is. Ugyanakkor szeretném felhívni a Ház figyelmét, hogy a versenytörvény rövidesen a Ház elé kerül. Ezeket az anomáliákat feldolgozva, úgy gondolom, komoly tennivalóink vannak annak érdekében, hogy megfékezzük ezt a folyamatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu