DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm, államtitkár úr. Amit elmondott, abból csak az nem derült ki számomra, hogy melyik volt a válaszrésze annak, amit mondott. Ugyanis azt kérdeztem, hogy például az a 200 millió forintnyi közvélemény-kutatás, amely nyilván nem a kormány saját belügye, hogy ilyen ügyekben a közvéleményt megvizsgálják, az mikor kerülhet nyilvánosságra. Feltételezem, nem gondolja azt, hogy ez is döntés-előkészítő tanulmány, ugyanis a közvélemény-kutatásoknak egy része arról szólt, hogy a kormány döntéseit milyen fogadtatásban részesítették a választópolgárok. Talán nem lenne közömbös, mondjuk, az ellenzékkel is megismertetni, vagy akár a nyilvánossággal megismertetni ezeket a közvélemény-kutatásokat.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy az egymilliárdból 30 millió forint tolmácsolásra ment, 9 millió forint a miniszterelnök úr fotózására ment (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Fotogén!), 8,5 millió vendéglátó-ipari szolgáltatásokra ment, 5 millió forint pedig perköltségre.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ha végiggondolja azt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ezek vajon indokoltak voltak-e, akkor szíveskedjen válaszolni, hogy mitől indokolt például ez a kiadás. (Taps az ellenzék soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Fotogén a miniszterelnök úr!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés