DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sokat hallani manapság a Gyurcsány-kormány állítólagos takarékos államáról. És azt is jól érzékelhetően hallhatjuk és láthatjuk manapság, hogy Gyurcsány úr üzletemberként gyakorlatilag mindenben azt nézi, hogy mi éri meg, és mi az, ami nem éri meg. Megtapasztaltuk ezt még sajnos a népszavazási kérdéseknél is, hiszen Gyurcsány úr úgy döntött hosszas számolás után, hogy az elszakított országrészeken élő magyaroknak a magyar állampolgárságot megadni nem éri meg - mondta.
Vannak azonban olyan kiemelt fontosságú ügyek, amelyek Gyurcsány Ferenc és kormánya számára minden pénzt megérnek. Példának okáért ott van a sok szennyes a Honvédelmi Minisztérium háza táján. Most ez alatt éppen nem az érthetetlen haderőrombolást, nem a külföldi felajánlások érthetetlen felduzzasztását, nem a 77 korszerű T-72-es harckocsi pazarló elajándékozását értem, aminek az értékéből vagy az árából egyébként jelentős mértékben lehetne a Magyar Honvédségre költeni és fejleszteni a Magyar Honvédséget; most a valóságos szennyest hozom szóba, amit a centrálmosodák fognak mosni. Mint ahogy azt a sajtó is megszellőztette, az MSZP közelinek tartott vállalkozó, Leisztinger Tamás Arago Rt.-je nyerte a HM által kiírt közbeszerzési pályázatot, aki riválisánál csak potom 100 millió forinttal kért többet a honvédségi ruhák mosásáért.
A pályázati kiírás feltétele szerint a legolcsóbb ajánlatot tevőt kellett volna nyertessé nyilvánítani, tehát kell lennie valami rejtett indítéknak, ami miatt mégis a drágább vitte el az üzletet. Ez a példa is igazolja, hogy a honvédségre valóban ráfér egy nagymosás, mert ez világosan mutatja, hogy nem csak a ruha szennyes.
Kérdezem az államtitkár úrtól, mi volt az a rejtélyes ok, ami miatt megérte a 100 milliárd forintos többletkiadás, amikor egyébként nem is nagyon marad mosnivaló, hiszen már a jövő évi költségvetéssel sikerült gatyára vetkőztetni a Magyar Honvédséget.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés