ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gazdálkodói körökben már hosszú hónapok óta téma, hogy az idei rekord gabonatermésnek nem lesz elegendő a raktári és szállítókapacitás, már az aratás előtt hangoztatták a gazdák, hogy a minisztérium nem keresi kellő intenzitással azokat a tárolókapacitásokat, amelyek befogadhatnák a nagy mennyiségű gabonát.
Egy írásbeli kérdésemre adott válaszában Németh Imre miniszter úr azt írta, hogy az FVM tárgyalásokat folytat szükségtárolók igénybevételéről és a Magyar Fejlesztési Bankkal a gabonatárolók építéséhez nyújtható AVOP-támogatás társfinanszírozása ügyében. Különösen nehéz a kisebb területen gazdálkodók helyzete, komoly minőségi problémát okoz, hogy az ő földjüket aratják utoljára. Ha nincs legalább 80 tonna gabonájuk, akkor társakat kell találniuk, akikkel közösen érhetik el a minimális szintet, és ehhez most még az is társul, hogy előfordulhat - ahogy a miniszter úr fogalmazott -, hogy 2004-ben nem kerül a felajánlott áru ellenértéke kifizetésre, ezzel esetenként súlyos likviditási nehézséget okozva a termelőknek.
Ezért joggal tehető fel a kérdés: van-e helye a jelenlegi agrárkormányzat mezőgazdaságról alkotott képében a viszonylag kis területen gazdálkodóknak? Németh Imre szerint ha nem képesek szövetkezni, akkor ki lesznek szolgáltatva a feldolgozóknak. A miniszteri idézet szerint nincs az a nemzeti kormány, amely kompenzálni tudná versenyhátrányukat.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mennyire ítéli sikeresnek a tárca eddigi erőfeszítéseit annak érdekében, hogy az egyéni termelők különböző szövetkezetekbe tömörüljenek, illetve hogyan kívánják ezt segíteni a jövőben? Valamint tud-e valami megnyugtatót mondani a jövőre nézve, ha az ideihez hasonló újabb bő esztendő következik? Jobban szervezetten, olajozottabban fog-e bonyolódni az intervenciós raktározás?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés