NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A délvidéki magyarellenes vérengzések 60. évfordulójának az idejét éljük. Négypárti konszenzussal terjesztette a külügyi bizottság az önálló indítványát a parlament elé. Hatvanéves az évforduló. 1944. október 17-én vezette be a titói Jugoszlávia a katonai közigazgatást a Délvidék területén. Bácska, Bánát és a baranyai háromszög 130 településéről hurcoltak el és végeztek ki mintegy 40 ezer magyar embert, és még többet hurcoltak el kényszermunkára. Három falu - Csurog, Zsablya és Mozsor - teljes lakosságát koncentrációs táborba hurcolták. Egy Járek nevű községet alakították át koncentrációs táborrá, és ott 6500 személy vesztette életét ezekben a hónapokban hatvan évvel ezelőtt. Huszonhét katolikus és református papot végeztek ki, közöttük Bánát református püspökét is.

Tisztelt Ház! Máig ismeretlen a mintegy 40 ezer délvidéki magyar áldozat neve, az ellenük felhozott konkrét vád, ismeretlen a fogva tartásuk körülménye, ismeretlen a kivégzésük körülménye, s nagy részük esetében mind a mai napig ismeretlen a nyughelyük. A közösen benyújtott önálló bizottsági indítvány azt a célt szolgálja, hogy hatvan év után kegyelettel emlékezzünk meg az áldozatokról.

Szeretném megköszönni a külügyi bizottság minden frakciójának az együttműködését és a Ház elnök asszonyának a támogatását.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu