DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Nagyra értékelem azt a törekvését, hogy az ön által fontosnak gondolt célokat elérje, és ennek alapján olyan kérdéseket tegyen szóvá, amelyekkel, úgy gondolja, ilyen módon elő tudja segíteni ezen célok megvalósulását.

Ugyanakkor azt is őszintén meg kell mondanom, hogy a vízióit viszont egyáltalán nem tudom megértéssel fogadni, hogy ön mindjárt nagy világpolitikai kérdésekben vizionál, és úgy gondolja, hogy itt a kormányzat szándékosan akadályoz bizonyos kérdéseket, és hogy vissza akarunk térni a piacgazdaságból egy meghaladott társadalomba. Ez nagy tévedés, sőt nem akarok ebbe belemenni, de ez nem a mi kormányunk.

De van néhány konkrét dolog, ami miatt természetesen szót kértem, nem csak azért, hogy ezt elmondjam. Ugyanis az kétségtelen, hogy az egyébként örvendetesen nagy gabonatermésnek vannak negatívumai, például a szállítás, az értékesítés, a raktárak ügye. Hozzáteszem, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hónapok óta intenzíven dolgozik azon, hogy ezeket a kérdéseket megoldja. Ugyanakkor azzal tisztában kell lenni, hogy a bosnyák export nem egyszerű. Nemcsak azért, mert az Európai Unióból egy Európai Unión kívüli országba bizony vannak adminisztratív kötöttségek a szállításnál és az exportnál, hanem azért is, amit ön nem említ persze, hogy a magyar fuvarozók nem nagyon vállalnak fuvart Bosznia-Hercegovinába, mert veszélyesnek ítélik. Tehát tulajdonképpen itt ez az alaphelyzet, ezt nem lehet elfelejteni.

A cél egyetlen országban sem az, hogy az importőrök bejöhessenek az országba, de amikor exportálni akarunk, akkor is egy külső partner szállítókapacitását vegyük igénybe. Normális esetben általában azt ösztönzik az országok, hogy a hazai fuvarozókat támogassák. Itt most másról van szó. A hazai fuvarozók az ismert okokból nem szívesen vállalnak fuvarokat.

Tehát ez nem a kormány problémája. Az persze igen, hogy hogy lehet egyszerűsíteni az adminisztrációt, ebben sok mindent teszünk, de az, hogy a VPOP ezt szándékosan akadályozza, egyszerűen nem felel meg a valóságnak, tisztelt képviselő úr. Tehát azért kérem, hogy amikor jobbító szándékkal megfogalmaz valamit, akkor próbáljon meg a tényekre koncentrálni, és azt gondolom, hogy itt az ideológiai típusú víziók nem visznek előre.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu