DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én úgy látom, hogy ellenzéki képviselőtársaim elszántan egymilliárd forintról beszélnek. Kétségtelen, hogy a törvény az alapmagjának, ha tetszik, egymilliárd forintot megjelöl, ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy ennek a törvénynek a lényegét önök nem akarják figyelembe venni és tudomásul venni, akár csak megérteni sem, úgy látom, vagyis hogy ez alkalmas lehet arra, hogy a szolidaritás kifejezőjévé válhasson. Hogy magyar polgárok, gazdálkodó szervezetek ki tudják azt fejezni, hogy közvetlenül is bele kívánnak szólni a lehetőség bővítésébe azzal, hogy nem az adóbefizetésen keresztül, nem az állami újraelosztáson keresztül, hanem az adójuk e csatornába közvetlenül terelésén keresztül nyújtanak segítséget.

Én azt látom, hogy önök kifejezetten arra számítanak, hogy jót tenni - akár határon belül vagy határon kívül is - magyarokkal csak az állam tud egy újraelosztáson és osztogatáson keresztül. Nekem pedig az a meggyőződésem - és szerintem ez a törvényjavaslat az alapról is nagymértékben éppen erről szól -, hogy jót igazából a magyar nemzet közössége tud tenni határon túl és itthon egyaránt, vagyis ha kellő kontroll alatt tartja a forrásoknak a kezelését - és erre a törvény igenis lehetőséget kínál az alap működésével -, másrészt pedig elégedettsége esetén ehhez a forrásokat is hozzáteszi.

Én azt gondolom, hogy ennél szélesebb nyilvánosság és kontroll valójában nem is szükséges, és akkor valóban nem az állam szerepének a növekedése, hanem a valódi társadalmi szerepnövekedés tanúi lehetünk majd mindannyian. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu