KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy korábbi felszólalásomban már szóvá tettem, hogy szeptember 1-jétől kezdődően a gabonaexport-szállításokat erősen korlátozó szabályozást léptetett életbe a kormány. Ugyanis szeptember 1-jei hatállyal Magyarországon csak háromezer kamion bejövetelére adott kvótát gabonaexportunk egyik fő célországának, Boszniának.
A boszniai gabonaexportra vonatkozóan időközben a kétoldalú, október 18-án lezajlott kormánymegállapodás ugyan pozitívan zárult abban az értelemben, hogy a saját számlás fuvaroknak az engedélykontingensét nem korlátozták, a végrehajtás módja azonban továbbra is kiszállítást akadályozó gyakorlatot folytat.
(18.10)
A Magyarország területére belépő kamionoknak saját számlás szállítás keretében - amennyiben a boszniai importőr a szállítóeszközt bérli - egy bérleti szerződést kell igazolásként az illetékes magyar vámhatóságnak bemutatniuk. A kívánt szerződés kritériumainak a bosnyák fél részéről előzetesen szinte lehetetlen megfelelni, ugyanis a magyar Ptk. szerinti szerződésformula a kizárólagosan megfelelő és elfogadásra kerülő.
A GKM úgy védi a hazai fuvarozók érdekeit, hogy a korábban a szerb határszakaszon bliccelők ugyanúgy cserélgetik a semleges területen a rendszámukat, csak most makedón rendszámra a boszniai helyett. Mindeközben a hazai közúti fuvarozók helyzete - akik érdekére történő hivatkozással a Gazdasági Minisztérium az alacsony kvótát és a szigorításokat bevezette - egy jottányit sem javult. Nem is javulhatott, hiszen a magyar fél adminisztratív intézkedései a boszniai exportot alapjaiban ingatták meg. Ma már nem Magyarországról, hanem a szerb Vajdaságból szállítják a bosnyákok a kukoricát.
Az engedéllyel fuvarozók is túlkapásokkal találkoznak a magyarországi határszakaszon. Az igazolásokkal kapcsolatos kifogásokat a VPOP maximálisan bírságolja, figyelmen kívül hagyva a fokozatos jogkövetést, valamint az adott két ország közötti kormánymegállapodásban és a 130/1996. számú kormányrendeletben foglaltakat.
A bírság összege - bárminemű előzetes figyelmeztető közleményt mellőzve - 760 ezer forinttól 1 millió 160 ezer forintig terjed. Elgondolkodtató a VPOP vitatható gyakorlata, amely puszta bevételi forrásként sarcolja a magyar exportot. Valószínűsíthetően ez a helytelen szemlélet a forrása az egyre jelentősebb exportkiesésnek, amely torz bevételi szemlélet, a nagyságrendekkel jelentősebb államháztartási bevételt biztosító reálgazdasági folyamatok fékjének és megcsáklyázásának bizonyul.
Az exportorientált piacgazdaság világos és következetes jogalkalmazást igényel, a világnak legalábbis azon a felén, amelyhez idén május 1-je óta Magyarország is tartozik. Az Európai Unióban a nálunk még jelenleg is rutinszerűen alkalmazott vámigazgatási bírság például nem is létező jogi fogalom.
A magyar exportszállítások túlbürokratizált akadályozásával egyidejűleg a 8 millió tonna feletti kukoricatermésünk egy része - tárolókapacitás és exportkapacitás híján - még betakarítatlanul a határban van. Mindeközben a déli megyék - Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya megye - termelői hosszú időre elveszítették a hagyományos értékesítési piacukat és a jelenlegi egyedüli értékesítési lehetőségüket. Mármint a fizető piaci értékesítési lehetőségüket illetően, hiszen a ráfizetést jelentő, beszolgáltatás jellegű áruátadásnak 1950 óta töretlen hagyománya van Magyarországon, akárcsak a gazdasági irracionalitásnak, amely a kormányzaton belül még ma is virágkorát éri; hiszen miután a gabonát a háztól elszállító, készpénzben azonnal fizető, tradicionális szomszédos vásárlóinkat módszeresen elüldöztük, az agrárkormányzat Európa másik földrajzi végén keres bérelhető raktárakat.
Vagyis változatlanul minden úgy történik mostanában minálunk, mint anno a szocializmusban. Talán ezzel magyarázható, hogy a magyar kormánytól a tizenhetedik alkalommal benyújtott előterjesztésből sem tudják kibogozni Brüsszelben, hogy miért kérjük következetesen azt, ami az országnak kárt és veszteséget okoz. Pedig ha olvasnák Szolzsenyicint, tudnák: Minket csak azok érthetnek meg, akik egy csajkából ettek velünk.ö Igen, Európa boldogabbik felén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ez a nálunk bizonyos értelemben máig is tartó csajkakorszak kimaradt.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés