SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország kvótáját az 1985-87-es időszakhoz viszonyítva állapították meg, és ez valóban, ahogy elhangzott, számunkra a legkedvezőbb időszak, csak éppen nem azért, amiért elhangzott, nevezetesen, hogy akkor csökkent és akkor lépett Paks üzembe. Nem, pont az ellenkezőjéért, mert ekkor volt a legmagasabb az ipar, a gazdaság CO2-kibocsátása, és ez épp azért megfelelő számunkra, mert ehhez képest mérik a mai kvótánkat. Tehát '85-87 volt a legkedvezőbb szintmegállapítás a mi nemzeti gazdasági érdekeink szempontjából.
A másik, amit szeretnék hozzátenni, hogy két dologról beszélünk, és lehet, hogy a vita során ez össze fog keveredni. Előttünk van egy törvény, ami a kvótakereskedelem, a kereskedelem technikájáról szól, és ettől teljesen elválik az a nemzeti kiosztási terv, ami kezeli a kvóták nagyságát, és az Európai Bizottság által Magyarország részére elfogadott és megítélt, tehát jóváhagyott kvóta iparágak szerinti szétosztását.
Ez teljesen más dolog, nem erre a törvényre tartozik, de ha már elhangzott, azért annyit hozzátennék, hogy az utóbbi napokban kedvező fejlemény történt, mert a magyar kvótaigény, amit október 12-én három évre vonatkozóan - ha jól emlékszem - 89 millió tonna nagyságban jelentettünk be, ez az ipar és a gazdaság - ahogy Ivanics képviselő úr említette - jelentős tiltakozását váltván ki, 4 millió tonnával, 93 millió tonnára fel lett emelve, és ez azt jelenti, hogy a 2005-2007 (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) közötti időszakban 30-32 millió tonna kerül kiosztásra. Ez nagyjából már megfelel a gazdaság, az ipar igényeinek.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés