GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hallgatva a szót, Németh Szilárd szájából is, Bernáth Ildikó szájából is elhangzott itt az Országos Érdekegyeztető Tanácson való megtárgyalás, annak időbeli rövidsége és sok minden egyéb más. Én is azt vallom, hogy az a jó, ha minden kérdéskör kellő alapossággal meg tud tárgyalódni, oda tud kerülni az asztalra, és ki tud érlelődni azoknak a gondolatoknak a sokasága, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megfelelő alapossággal lehessen törvénymódosításokat hozni.
Visszagondoltam menet közben a beszélgetés kapcsán arra, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban a költségvetés hányszor volt bent az OÉT előtt; az a költségvetés, amely az ország következő évi költségvetéseként fogható meg. Nem tudok korrekt választ adni, de elgondolkodhatunk rajta közösen. Ennek a két dolognak a fajsúlya nyilván nem összemérhető, holott ez is nagyon fontos, amiről most tárgyalunk, de ezt a párhuzamot csak azért mondtam, hogy akkor, amikor kritikai észrevételek sokaságát fogalmazzuk meg ilyen értelemben, tudjunk visszaemlékezni is.
Másik oldalról nézve pedig azt szeretném mondani, hogy megerősítem azt a gondolatot, amiről szó esett. Tehát még egyszer hangsúlyozom, én is úgy gondolom, az a jó, ha kellő időt hagyunk arra, hogy megfelelő viták kiérlelődhessenek, bár úgy tudom, csak egy részkérdésben volt nézetbeli különbség, az pedig a szakszervezeti képviselők bizonyos részjogosítványainak a kérdéskörét érintette akkor, ha nincs üt, vagy üt-vezető nem tudja a feladatot ellátni, ami a törvényből fakadóan ráruházódik.
Azt gondolom, ilyen értelemben ennek a kritikának az alapja adott, az éle talán kicsit túlságosan erős. Köszönöm szépen a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés