DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az SZDSZ azenorszagom.hu című kampányában 44 úgynevezett liberális kérdést tesz fel; többek között, hogy az azonos nemű párok is fogadhassanak örökbe gyereket, házasság csak férfi és nő között köttethet, a szemetelés legyen bűncselekmény, vagy hogy legalizálni kellene a könnyű drogokat.
Több kérdés érinti az egyházakat is, amelyeket a liberális állam megtűrne ugyan, de csak közpénzektől távol. „
Nincs igaza a miniszterelnöknek abban, hogy az egyházak nem politizálhatnak - mondta nemrég Horn Gábor képviselőtársunk, az SZDSZ ügyvivője, politikai államtitkár. Belefér - mondta -, ha az egyházak az egyik vagy a másik oldal mellett kampányolnak, de ezzel a híveik felé kell elszámolniuk. A probléma ott van - mondta - hogy az egyházak nem az állami költségvetéstől függetlenül működő szervezetként fejtik ki véleményüket politikai vagy közéleti témákban. Ezért meg kell szüntetni állami támogatásukat, és felül kell vizsgálni a vatikáni megállapodást.ö
Ebből pedig, tisztelt Országgyűlés - ha akár csak egy pillanatra is komolyan vennénk, amit elmondott - három dolog következne. Az első, hogy csak az politizálhat, aki közpénzt nem használ fel, mert aki közpénzt használ, mint a pártok, a parlament, a kormány és a többi, az nem politizálhat, mert költségvetésből él. Az egyházak persze szabadon politizálhatnak, feltéve, hogy egy forint közpénzt sem kapnak, tartsák el őket a hívek és a nyugdíjasok.
A másik, ami ebből következik, hogy miután az egyházakat sem a hívek, sem a nyugdíjasok, sem az 1 százalékok nem tudják egyedül fenntartani, és ha az SZDSZ valóban elvonná a támogatást, akkor ezzel azt is mondja, hogy vissza kell adni mindazokat az egyházi javakat, amelyek összes hitéleti, oktatási, szociális, kulturális tevékenységük anyagi alapjait biztosították, vagyis mindent, amivel az államosításuk előtt rendelkeztek.
Végül a harmadik dolog, ami azért némiképpen szokatlan: a koalíciós kormány államtitkára a vatikáni egyezmény felülvizsgálatát is javasolta, amely számos egyházi megállapodás mintájául szolgált. Ez pedig nemcsak a hitélet, hanem minden közszolgálati és hitéleti tevékenység finanszírozását rögzítette. Kimondta, hogy az egyházi intézmények ugyanolyan pénzügyi támogatásban részesülnek, mint a hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartók. Azt is kimondta, hogy az egyház kulturális öröksége, a levéltárakban, könyvtárakban, múzeumokban és másutt őrzött magyar értékek a magyar kulturális örökség részét képezik. Ezért a magyar állam részt vállal ennek az örökségnek a megőrzésében, felújításában, az állami kézben lévő kulturális örökségnek nyújtott támogatáshoz hasonló mértékben.
Ami pedig az anyagi alapokat illeti, az állam vállalta, hogy a vissza nem adott ingatlanok ellenértékét járadék forrásává alakítja át, ami az egyházi hitélet, tevékenység finanszírozását szolgálja.
Tisztelt Országgyűlés! Az MDF úgy ítéli meg, hogy bár a választási kampány még nem kezdődött el, szokásosnak tekinthető, egy kicsit lightos egyházellenes kampányfogással állunk szemben. Miután a miniszterelnök az adóügyek hálás témáját ügyesen elorozta szövetségesétől, most az SZDSZ akar erősebbnek mutatkozni egy úgynevezett Gyurcsány-témában. Azt ugyanis, hogy az állam és az egyház szétválasztása már régen megtörtént, az SZDSZ is tudja. S noha tegnap Hiller pártelnök úr nem minden él nélkül... - akinek van füle hallása, meghallhatta, hogy a két koalíciós párt mennyire egymásra van utalva, most mégis itt az újabb koalíciós perpatvar; persze, ismét egyházellenes hangütéssel, annak ellenére, hogy tegnap az SZDSZ tárcáinak száma, úgy tűnik, eggyel ismét megnőtt. Hogy kampányról van szó, azt az is bizonyítja, hogy Horn Gábor még a vatikáni megállapodást is felülvizsgálná, eddig pedig még Gyurcsány miniszterelnök úr sem ment el vatikáni tárgyalásain.
Tisztelt Országgyűlés! Ez a kis perpatvar a koalíció belvitája ugyan, az MDF mégis azt kéri, hogy ne a magyar egyházak rovására vetélkedjenek. Ami azt illeti, személy szerint nem vagyok liberális, mert szerintem házasság csak férfi és nő között lehetséges, sőt kérném azt is, hogy a homoszexualitás se legyen kötelező, mégis kérjük, hogy az egyház lehetőség szerint többé ne legyen kampánytéma.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés