DR. GÉMESI GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő 13673. számú törvényjavaslat előterjesztése a budapesti agglomeráció területrendezési tervéről indokolt volt. Indokolt volt egyrészt azért, mert az 1996. évi XXI. törvény a '98-ban meghozott 35. számú országos területfejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozattal együtt határozta meg, hogy a budapesti agglomeráció térségét mint kiemelt térséget külön kell kezelni, és a területére területrendezési tervet kell készíteni.

A kérdés rögtön felmerül, hogy miért éppen most, miért nem eddig, hiszen az azóta eltelt kilenc esztendő számos olyan helyzetet alakított ki, ami a most előttünk fekvő területrendezési terv szerkezeti és övezeti tervét messzemenően befolyásolja és megvalósíthatatlanná teszi. Mindamellett, hogy a területrendezési terv elkészítése a budapesti agglomerációs övezetben maximálisan indokolt, hiszen lehetőséget ad ebben a térségben a fejlesztési elképzelések összehangolására, a késedelem több esetben károkat is okozott, de elsősorban nagy lehetőségektől fosztott meg bennünket. Mert 1996-ban lehetőség lett volna arra, hogy Budapest és a közvetlen környezete, azaz az agglomerációs övezetbe tartozó 80 település együttes, összehangolt munkájának eredményeképpen egy olyan rendezési tervet alkosson meg, amely a térségben meglevő természeti és egyéb értékek megtartása mellett lehetővé teszi, hogy mindenki egyaránt részesülhessen a rendezési tervből következő előnyökből, és a terheket is együttesen vállaljuk; mindezt úgy megvalósítva, hogy ne sérüljön az önkormányzati autonómia, azaz a települések egyenrangú partnerként kezeljék egymást. Gondolok ez alatt arra, hogy egy ilyen rendezési terv lehetővé teszi a befektetési lehetőségek együttes megjelenését, a települések megélhetési küzdelmében az egymás közötti verseny helyett a települési értékek, érdekek, fejlesztési lehetőségek együttes és ezáltal jóval hatékonyabb megjelenését.

Egy mindenki által elfogadott rendezési terv annak szerkezeti és övezeti besorolásával áttekinthető fejlesztési, befektetési irányokat mutat. Ennek elmulasztása sajnos azt eredményezte, hogy a jobb helyzetben levő települések, ahol például az infrastruktúra kiépítése sokkal jobb volt, a megélhetésért való küzdelemben azonnal éltek a befektetők különböző ajánlataival, igyekeztek mindent megtenni azok kiszolgálására anélkül, hogy sokszor a környezetük és a szomszéd települések ebből származó terheit figyelembe vették volna. Erre példa a mindannyiunk által ismert, rendkívül jó adottsággal rendelkező budaörsi térség befektetési és fejlesztési programjának vagy a Budakeszi és környéke, Telki nagyarányú lakóingatlan-fejlesztési programjának eredménye, aminek következtében ma a közlekedés helyzete ebben a térségben teljesen ellehetetlenült. De említhetném a gödöllői térség autópálya-díjasításának következményeit, ami szintén tragikus környezeti és forgalmi helyzetet jelent a települések számára, és a mai napig nincs megoldva.

Az összehangolt fejlesztési lehetőségek elmulasztása eredményezte azt is, hogy a fővárosból az agglomerációba rövid idő alatt kitelepülő több mint 300 ezer ember komoly kihívást jelent az övezet településeinek, hiszen az általuk igényelt és kötelezően biztosítandó szolgáltatások kapacitásbővüléseinek feltételei sem voltak adottak. A települések nagymértékben megvalósuló belterületbe-vonási programjai, az építési övezetek kialakítása, az ingatlanok értékesítése biztosította a letelepedés feltételeit, de azzal már kevésbé foglalkoztak az érintettek, hogy a kötelező feladatokat hogyan tudják teljesíteni a megnövekvő igények szerint. Az elkövetkezendő években ezzel a helyzettel is foglalkozni kell, hiszen egyre nagyobb nyomás nehezedik az agglomerációs települések oktatási, kulturális intézményeire, miközben az azok bővítéséhez szükséges financiális feltételrendszernek még a nyoma sincs meg.

Az elmulasztott kilenc esztendőben az is megtörtént, hogy a főváros sokszor erejével visszaélve saját problémáinak megoldására használta fel a rendezetlenség helyzetét, azaz a szennyvíziszap vagy a kommunális szemét, kommunális hulladék elhelyezését természetesen ebben az övezetben kívánta megoldani anélkül, hogy ezzel megoldotta volna az agglomerációs övezetben levő települések hasonló problémáit; illetve olyan feltételeket diktált például a kommunális hulladék elhelyezésének kérdésében, amelynek a települések nem tudtak megfelelni.

Bizonyos gazdasági érdekeltségek e kérdésben azt eredményezik ma is, hogy például a XVI. kerületben keletkező kommunális hulladék a Duna másik oldalán kerül elhelyezésre, ahelyett, hogy a közvetlen közelben levő lerakóhelyet használnák. A késedelem oka tehát nem feltétlenül szakmai mulasztás, hanem jelentős részben az ellenérdekeltségi rendszer által kialakult helyzet. E kérdésben az elmúlt kilenc esztendőben nem sikerült a törvényhozásnak a települések számára a konszenzuskeresési készséget erősítő, megfelelő hátteret biztosítani. Mind ez idáig a főváros a nagyobb gazdasági erő pozíciójából diktálta a feltételek egy jelentős részét. Ennek jó példája az agglomerációs övezetbe is átnyúló, BKV által biztosított közlekedési szolgáltatás is, hiszen több esetben a főváros megzsarolta az övezet településeit: amennyiben nem fizetnek, akár a szolgáltatást is megszüntetik, elfelejtve azt, hogy mit jelent számára a tulajdonosi kötelezettség, és elfelejtve azt is, hogy ezen szállítóeszközök az embereket két irányba szállítják, azaz az övezetből Budapestre, és nyilván fordítva is.

Az elmúlt években a munkahelyek száma jelentős mértékben nőtt az agglomerációs térségben, ahová a fővárosból is nagyon sokan utaznak. A főváros arról is megfeledkezett, hogy az elmúlt 15 esztendő önkormányzatisága az agglomerációs övezetben számos olyan értéket elevenített fel a települések életében, aminek következtében megszűnt a régi szocialista típusú elképzelés az övezet alvó településeinek kialakításával kapcsolatosan. Ezek az önkormányzatok újraélednek és élni akarnak. Képesek arra, hogy szerves részei legyenek egy térségnek, és igénylik azt, hogy egyenrangú partnerként kezeljék őket.

Az agglomerációs területrendezési tervnek akkor lenne igazán értelme, ha irányokat és javaslatokat dolgozna ki arra, hogy a főváros és a körülötte levő 80 település ebből a helyzetből együttesen kialakított még meglevő lehetőségeket hogyan tudja kiaknázni, ehhez milyen állami részvételre van szükség, és milyen uniós lehetőségeket nyit meg. Ez a törvényjavaslat sajnálatosan csak egy egyszerű szabályozásra terjed ki, aminek vannak az övezeti besorolás eredményeképpen valóban jó és elfogadható részei, de mindamellett, hogy rögzíti a jelenlegi állapotokat a szerkezeti terv részében és besorolja az övezeteket, sajnos lényeges előrelépést a kialakult problémák tekintetében nem jelent.

Összegezve: a budapesti agglomeráció Magyarország legerősebben urbanizált térsége, melyben mindenféle állami, önkormányzati intézkedésnek elsődlegesen azt a célt kellene szolgálni, hogy maga a térség és az itt élő lakosság számára valóban élhető lehessen, nemkülönben azt, hogy a gazdaság szereplői számára biztosított megfelelő jogi és gazdasági feltételek biztosításával a térség megőrizhesse rendkívüli gazdasági potenciálját. Megállapítható az is, hogy a javaslat szinte egyáltalán nem foglalkozik az agglomeráció urbanizált térségeivel, az agglomeráción belül 80 település kapcsolatrendszerével, a térségben betöltött sajátos szerepével, illetve e szerepek differenciálásával. A szerkezeti terv egyes elemei kivételével az anyag nem törődik a valós térszerkezettel, nem határozza meg az egyes települések szerepkörét, illetve az azokkal összefüggő sajátos elvárásokat, követelményeket.

Nem foglalkozik az anyag az urbanizálódás indokolatlan mértékének megfékezésével sem, lényegében egyetlen elemében sem intézkedik a hagyományosnak tekinthető települési struktúra megőrzéséről, illetve nem jelöli ki a fejlesztés kívánatos tendenciáit, sőt nem foglalkozik az övezetben ellehetetlenedő közlekedés kérdésével sem. A tervezet nem veszi tudomásul azt sem, hogy Budapest az agglomeráción belül is kiemelt szerepet kell hogy játsszon, ugyanakkor megérdemli, hogy e szerep betöltésével együtt a szükséges mértékben védelmet is élvezzen a már jelenleg is szinte elviselhetetlen urbanizációs terhelés csökkenése formájában.

A tervezet döntően a táji és természeti elemekre, védelmi és védő funkciókra koncentrál, így éppoly defenzív tartalmú, mint a hazai építésügyi jogrend szinte valamennyi eleme.

A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint a javaslatnak sokkal progresszívebb tartalommal kellene foglalkoznia a térség meglevő adottságaival, és meghatározni azokat a kívánatos tendenciákat, amelyek figyelembevételével kijelölhetők a fejlődés, fejlesztés főbb irányai. A Magyar Demokrata Fórum szerint a budapesti agglomeráció területrendezési terve csak akkor töltheti be hivatását, ha a jogalkotó megtalálja azt a kényes egyensúlyi állapotot, amely az ökológiai, gazdasági és egyéb szempontok együttes mérlegelésével a szükséges mértékben alkalmazott korlátok között, de lehetőséget biztosít az agglomeráció ésszerű, környezetkímélő, fenntartható fejlődéséhez.

(15.10)

Mivel a javaslat mindezekkel lényegében adós maradt, a Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint a jogalkotó a kívánatosnak vélt célt nem éri el, és az agglomerációban lévő települések önkormányzatainak továbbra is azzal kell számolniuk, hogy nem az állam segítő közreműködésével, hanem defenzív politikájának korlátai között kell megfelelniük a velük szemben jogosan támasztott elvárásoknak.

Mindezek miatt a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvényjavaslatot jelen állapotában általános vitára nem tartja alkalmasnak.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu