ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Két olyan témát szeretnék fölvetni a jelentés elfogadásával kapcsolatban, amely az én választókörzetemből, annak két városából, Kiskunfélegyházáról és Kiskunmajsáról származik, itt egy kicsit kapcsolódva Lezsák Sándor képviselőtársam felszólalásának egyik gondolatához, vagyis hogy az egyéni körzetben dolgozó képviselők sajnos mindennap szembesülnek a fogyatékkal élő emberek problémáival.

Az egyik az kiskunmajsai ügy, egy napirend utáni felszólalásomban, sőt már egy kérdésben is rávilágítottam erre, de tekintettel arra, hogy az érintettek arra kértek, adjak hangot a parlamentben ennek a problémának, kötelességem, hogy ezt most itt, ebben a vitában is megtegyem. A miniszter asszony előtt a probléma ismeretes: a Kiskunmajsai Mozgáskorlátozottak Egyesülete szerette volna a kezelésükben lévő civil házat felújítani, és erre nem tudott pályázni. A miniszter asszony erre válaszolt is, amit most köszönök meg.

Azt gondolom, a civil szervezetekben több lehetőség rejlik. Azt gondolom, a civil szervezetekre mint partnerekre a későbbiekben is nagyobb figyelmet fordíthatnánk, és elsősorban itt az akadálymentesítésre szeretném felhívni a figyelmet. Jó lenne, ha ezeket a tapasztalatokat figyelembe vennénk, vagyis lehetőség lenne arra, hogy azok a civil szervezetek, amelyek akarnak, amelyek képesek arra, vegyenek részt ezeken a pályázatokon. Azt gondolom, ez nemcsak a mozgáskorlátozott embereken segítene, nemcsak a civilek bevonását segítené, hanem bizonyos szempontból nemzetgazdasági érdeket is szolgálna.

Korózs Lajos államtitkár úr úgy válaszolt: vesse latba - mármint a képviselő - a tekintélyét a települési önkormányzat vezetésénél, és a következő évben nyújtsanak be pályázatot. Tehát lobbizni, én úgy gondolom - mondja ő -, nem a parlamentben, hanem az önkormányzatban kell. Én viszont azt hiszem, hogy a képviselőnek itt kötelessége ezt elmondani.

A másik ügy, amit szintén a saját választókörzetemből szeretnék elmondani, a súlyos mozgáskorlátozott személyek gépjárműszerzési támogatására vonatkozik. Itt már több megszólalás is elhangzott, Sisák képviselőtársam vagy Soltész Miklós képviselő úr is utalt rá, hogy bizony, ez a 7 ezer forintos közlekedési támogatás - nagyon sokan úgy fogalmaznak - megalázóan alacsony. Valóban azt hiszem, érdemes lenne ebben valamilyen előrelépést tenni. A másik a 300 ezer forintos támogatás, amely a gépjárművek megszerzésére vonatkozik, szintúgy rengeteg problémát vet fel úgy az összeg kicsinysége, mint a hozzájutás módja miatt.

Amit mondani szeretnék, és egy ilyen kérdésemet már be is nyújtottam, ha erre mód lesz, ezt majd el fogom mondani: konkrét üggyel találkoztam, miszerint az a mozgáskorlátozott ember, aki nem tudja vezetni az autóját, az nem részesülhet fogyatékossági támogatásban, gépjárműszerzési támogatásban, és a családtagja sem. Az az észrevételem, hogy az a bizonyos 164/1995. számú kormányrendelet nem esik egybe a fogyatékos személyek támogatásáról szóló törvény szellemével. Azt hiszem, érdemes lenne ezen is elgondolkodni, hogyan lehetne ezt módosítani, hogy azoknak az embereknek a családtagjai is támogatáshoz jussanak, akik a jelenlegi, azt gondolom, nem indokolt szigor miatt ehhez nem tudnak hozzájutni.

(17.30)

Kérem szépen a kormányzatot, a miniszter asszonyt, hogy a felvetéseket azzal a jó szándékkal és együttműködési készséggel kezeljék, ahogy én ezt szerettem volna elmondani.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu