ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A jegyzőkönyvben azért érdemes rögzíteni, hogy a kormány részéről folyamatosan nincs jelen senki sem, amikor az Országgyűlés a munkáját folytatja. Így van ez a napirend utáni felszólalásokkal is. Úgy gondolom, a kormány ezzel azt bizonyítja, hogy mennyire nem érdekli a vidéken élő emberek problémája, mennyire nem érdekli az, hogy a vidékről a parlamentbe küldött országgyűlési képviselők milyen, az őket érintő hétköznapos problémákkal állnak fel és szólalnak fel az Országgyűlésben.
Pedig amivel engem most ide küldtek, az nem kis jelentőségű ügy. Kiskunmajsán a helyi óvoda szülői munkaközösségében az a vélemény alakult ki az elmúlt időszakban, hogy a Gyurcsány-kormány a gyermekeken kezd el spórolni. Erre jó bizonyíték a 2005. évi költségvetési törvény is. Azt kérdezi a kiskunmajsai Napsugár Óvoda szülői munkaközössége, hogy a 171/2004. (XII. 23.) számú FVM-rendelet alapján hogy kerülhetne bevezetésre az iskolatejprogram az intézményben, az óvodában. Kezdeményezésüket az óvoda vezetősége is támogatja, és rendelkezésükre bocsátott minden olyan szakmai adatot, amelyek segítségével ez megoldható lenne. Summa summarum, 311 gyerekről van szó.
A szülői munkaközösség január 17-én a helyi önkormányzat képviselő-testületéhez és polgármesteréhez fordult, de mind a mai napig nem kaptak választ. Illetve olyan szóbeli tájékoztatást kaptak, lehet, hogy majd a 2005. évi költségvetés tervezésekor számolni fognak a képviselők az utófinanszírozási program átmeneti jellegű anyagi terhével. Ehhez a programhoz természetesen mind a szülői munkaközösség, mind a tagóvodák dolgozói minden szükséges támogatást megadnak, sőt maguk is a sikeres megvalósítás érdekében szeretnének fellépni. A szóbeli tájékoztatás úgy hangzott az önkormányzat részéről, hogy nincs rá pénz, mert az állam az ovisoknak csak 9 forintot ad minden pohárhoz, többet nem. S azt is mondták, ha majd több pénzük lesz, akkor esetleg kifizetik a teljes árat.
Tőlem azt kérdezték a kiskunmajsai óvodások szülei, hogy valóban csak az uniós támogatás jár-e az óvodai-iskolai program részvevőinek, vagyis az a bizonyos 9 forint, vagy ez csak kiskunmajsai sajátosság, és talán ott rosszul értelmezik az FVM említett rendeletét. További kérdés volt az, hogy a kormány miért csak 9 forinttal támogatja az óvodások rendszeres kalciumbevitelét, rendszeres tejhez jutását, és elkezdték sorolni az ellenérveiket. A végső kérdés az, hogy miért rosszabbak az óvodások az iskolásoknál, hiszen az iskolások kiérdemelték a százszázalékos támogatást. Miért használnak eltérő finanszírozási formát életkoronként, ennek mi a pedagógiai haszna? Miért más kategóriába kerülnek az óvodások és a középiskolások, mint az általános iskolások?
Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy a kiskunmajsaiak kérdésére választ itt az Országgyűlésben nem kaphatunk, mert a kormány jelen pillanatban nem hajlandó az Országgyűlés munkájában részt venni, nincs jelen senki sem, aki erre válaszolni tudna, az elkövetkezendő időszakban kénytelen leszek más parlamenti eszközökhöz folyamodni azért, hogy a magyar polgárok egy problémáját - még ha kicsi és átlagos napi probléma is az - meg tudjuk válaszolni.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés