SOLTÉSZ MIKLÓS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban több hozzászóló is elmondta már, hogy a budapesti agglomerációs területrendezési terv és ennek a törvénytervezete milyen nagy jelentőséggel bír ennek az országnak az életében. 2,7 millió ember él ebben a körzetben, közvetlenül 81 települést érint, de mondhatjuk úgy is Budapesttel együtt, hogy 81 plusz 23-at és közvetve pedig több százat érint. Valóban itt termelik meg a nemzeti jövedelem több mint 40 százalékát, és a közlekedési úthálózatok nagy része, legyen az vasút vagy bármilyen más hálózat, ide fut be, vagy pedig valamilyen módon mégiscsak körkörösen érinti.
Ezért is fontos, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk, ezért sem hiábavaló véleményünk szerint az a munka, amelyet a tervezők elkészítettek, de véleményünket mindenképpen el kell mondjuk, és kérjük a miniszter urat, hogy vegye figyelembe, még ha sok negatívum is lesz benne, mert több tíz, inkább azt kell mondanom, hogy száz évre határozhatja meg ennek a térségnek az életét, fejlesztését, lehetőségét és egyáltalán az élhetőség kérdését.
Először is felvetődik az a kérdés, hogy hogyan függ össze a központi régió fejlesztésével ez a törvénytervezet. Felvetődik a kérdés, hogy milyen módon kapcsolódik Budapest fejlesztési tervéhez, milyen módon kapcsolódik a kerületek fejlesztési tervéhez, és milyen módon kapcsolódik a 80 önkormányzat fejlesztési tervéhez. Azt kell mondanunk sajnos, hogy nem illeszkedik ebbe a rendszerbe. Nem illeszkedik ebbe a rendszerbe, mert az agglomerációs települések fejlesztési terveit és az önkormányzatiságot sérti. Felvetődik az a kérdés, hogy mennyiben lehet korlátozni az önkormányzatokat akkor, ha nem adunk hozzá gazdasági lehetőséget, gazdasági támogatást, hogy terveiket megvalósítsák, költségvetéseiket fenntartsák. Sérti továbbá, mert fejlesztési lehetőségektől vonja el az önkormányzatokat, és majd a későbbiekben kitérek arra, hogy mi az a gazdasági kompenzáció, ami nélkül egyszerűen nem is fogják végrehajtani vagy pedig minden lehetséges módon meg fogják kerülni ennek a törvénynek a végrehajtását.
Miniszter Úr! Azt kell mondanom, hogy valóban egyeztetések voltak önkormányzatokkal, akár a Fővárosi, akár a Pest Megyei Önkormányzattal is, de a másik oldalról ezt a jelenlegi törvénytervezetet, amelyet itt látunk, és itt fekszik az Országgyűlés asztalán, nem tárgyalták. Nem tárgyalta sem a budapesti közgyűlés, sem a pest megyei közgyűlés, sem az érintett 80 település önkormányzata. Ők több száz, több ezer, több tízezer, milliós nagyságrendű ember fölött döntenek - jó értelemben, az életük fölött döntenek -, nem mindegy, hogy valóban azt a törvénytervezetet tárgyalták és fogadták-e el, amit most önök ide benyújtottak az Országgyűlés elé, avagy egy változatot, amelyből igazából csak kiindulási pontként indulhatunk ki, de összességében nem azt takarja, amit szeretnénk látni, és ami megoldásként az ország javát szolgálhatná. Még egyszer azt kell itt mondanom, hogy ha a településekkel az egyeztetés nem történik meg ilyen szinten, akkor nehéz lesz a végrehajtatása is, mert minden módon megpróbálják a kiskapukat megtalálni és kikerülni a törvénykezés adott esetben jó és fontos oldalait.
Amennyiben Budapestről és az agglomerációról beszélünk - márpedig nem választható a kettő külön -, nem lehet kiragadni csak a szabályozási tervet. Ezt többször is jeleztük már az alkotóknak, mármint a tervezőgárdának, de jeleztük a miniszter úrnak is. Nem lehet kiragadni csak a szabályozási tervet.
Egységesen kell kezelni és figyelembe venni az infrastruktúra fejlesztését, egységesen kell gondolkozni, és nemcsak gondolkozni, hanem dönteni a helyi adópolitikákról és a terület gazdasági fejlesztéséről a jövőben, és egységesen kell beszélni az infrastruktúra fejlesztéséről. Ha ezt a hármas egységet, tehát az infrastruktúra, az adópolitika, a gazdaságfejlesztés és a területrendezés egységét nem hangoljuk össze, akkor külön-külön mindegyik egy különálló egységként fog lógni a levegőben, de célját nem fogja elérni.
Itt kitérnék néhány percben az infrastruktúra-fejlesztésre, az adópolitikára, a gazdaságfejlesztésre. Az infrastruktúra-fejlesztés csak érintőlegesen szerepel ebben a törvénytervezetben. Tudomásom van arról, hogy egyrészt a napokban beterjesztett autópálya-törvény, illetve más infrastruktúra-törvények is erre utalnak, de összességében nem látható át, hogy mi az az infrastrukturális út-, vasúthálózat-fejlesztés, amely szükséges ahhoz, hogy ez a hatalmas terület egységesen működjék.
(14.40)
Leginkább sajnálatos, azt gondolom, hogy az elővárosi vasutakról egy szót sem szól vagy legalábbis csak nagyon mellékesen említi meg. Ennek az lesz a következménye és az a probléma fog ebből származni, hogy hiába próbálnak adott esetben megoldani feladatokat itt az infrastruktúra-fejlesztéskor, ugyanaz a tömeg, ugyanaz a gépkocsiáradat továbbra is be fog áramlani a fővárosba, ahelyett, hogy ezzel a problémával már külön foglalkoznánk, és adott esetben pontosan ebben a törvénytervezetben tárgyalnánk róluk.
Ugyanígy a településeket elkerülő utak vagy összekötő utak fejlesztését - amelyek valóban nemcsak a sugár irányú, hanem a haránt irányú közlekedést is segíthetnék - sem szolgálja ez a terv; nagyon kevés részletet és pontos leírást kapunk erről. Egy-két helyen megemlíti a törvénytervezet - nem is érthető, hogy milyen szempontból -, kiemel egy-két dolgot, összességében pedig átsiklik rajta, nem foglalkozik vele.
Többször elhangzott itt - főleg kormánypárti politikusok szájából, de az előterjesztő részéről is - a következő: a települések - az agglomerációs településekről beszélek - visszaéltek területi adottságaikkal, nem úgy gazdálkodtak területeikkel, hogy az jó lett volna az egész központnak, hanem bizony a zöldterületeiket és egyebeket föléltek. Ebben sok igazság van. Lehet, hogy túlontúl is föléltek területeket egyes önkormányzatok - no de nem a saját szórakoztatásukra csinálták ezt. Nem véletlenül történt ez, hanem egyszerűen azért történt, mert nincs egységes adópolitika, helyiadó-politika ebben a környezetben. Sok önkormányzat azért, hogy egyáltalán valamilyen bevételhez jusson, a helyi adóját lejjebb vitte Budapestéhez képest - sokszor nagyon lejjebb vitte, jóval lejjebb vitte a magyar átlagnál, az országos átlagnál -, ezzel kitelepültek nagy cégek, nagy üzemek ezekre a területekre, és valóban, adott esetben a táj egységét, a környezet szépségét rontották el. Éppen ezért, ha nincs egységes adópolitika, akkor ez a folyamat továbbra is folytatódni fog, és nem lehet megakadályozni, mert ezeknek az önkormányzatoknak valamilyen módon mindenképpen költségvetési bevételekhez kell jutniuk.
A másik ugyanehhez kapcsolódó kérdés pedig a következő: nem véletlenül kezdtek el ezek az önkormányzatok területeket fejleszteni, lakóparkokat létrehozni, ugyanaz a szükség hozta ezt, mint amit az előbb említettem: máshonnan nem volt bevételük. Nem jószántukból tették. Nagyon sok település nagyon szívesen megmaradt volna kicsinek néhány száz vagy néhány ezer fősnek, nem jószántukból fejlesztették ezeket a területeket, nemcsak azért, mert ingatlanfejlesztők ebben fantáziát láttak, hanem igenis az önkormányzatok helyi bevételeket reméltek, és adott esetben kaptak is ezektől a fejlesztésektől.
Összefoglalva ezt a gondolatot: amíg nem egységes az adópolitika és a helyiadó-politika Budapesttel és az agglomerációval, addig ez a folyamat megállíthatatlan lesz. Sajnos meg kell említeni azt a szomorú helyzetet is, hogy Budapest szépsége, gyönyörű fekvése, lehetőségei ellenére hihetetlen módon elmaradt a térség nagy fővárosaival szemben. Ez az utóbbi 15 év fővárosi politikájának a következménye. Azt kell mondanom, hogy kihasználatlan maradt a Budapestben rejlő lehetőség, mindenféle lehetőség kihasználatlan maradt, és ezt még talán bizonyos szempontból tetézte az is, hogy az a gazdasági környezet, amely az utóbbi néhány évben Magyarországot jellemzi, Budapesttől is távol tartotta a befektetőket. Nem véletlen, hogy Varga Mihály által a Fidesz beterjesztett a napokban egy olyan adócsökkentő törvényjavaslatot, amellyel mindenképpen javítani lehetne ezt a versenyképességet.
Azt is jeleztem, jeleztük többször is, hogy ha a gazdaságfejlesztést nem egységesen gondoljuk át ebben a térségben, akkor egyik szempontból rögzít állapotokat, aminek következtében ugyanaz a több százezres tömeg naponta be fog vándorolni Budapestre, majd este visszamegy, és nem alakulnak ki olyan térségi munkahelyek, amelyek következtében ez az áramlás valamilyen szinten csökkenthető lenne. Ennek egyébként környezetvédelmi hatása is van, mert az a több tízezer, adott esetben százezernyi autó, amíg bejön Budapestre, bizony nem kevés üzemanyagot bocsát ki, ami minden ember életét teszi tönkre, a következményét pedig a környezetvédelem próbálja majd rendbe hozni. Ha rögzítünk olyan gazdasági folyamatokat, amelyekkel a térség egyes területei nem fejlődhetnek, akkor nagyon nehéz lesz kitörni ebből az ingázórendszerből.
Egy ilyet hadd említsek meg. A gazdasági bizottság tárgyalta már a Talentis-programot, ami a Zsámbéki-medence térségfejlesztő programja. Ha ez a törvénytervezet megvalósul, ezt a térségfejlesztő programot le lehet írni. Olyan térségfejlesztő programról van szó, amely mellett a térség önkormányzatai egységesen kiálltak; egységesen kiállt a korábbi miniszterelnök, Medgyessy Péter is, és egységesen kiállt a gazdasági bizottság is tavaly nyáron, nyár elején, amikor úgy döntött, hogy ezt a programot mindenképp támogatja, hisz egy olyan területi fejlesztésről van szó, ami mindannyiunk és az ott élők érdekét is szolgálja. Egy témát emeltem ki ebből a gazdaságfejlesztésből, de sok ilyen lehet, mert nyilván a gödöllői térségben vagy a dél-pesti térségben is hasonlók létrejönnek és létrejöhetnek, amennyiben megvalósul ez a törvény, abban az esetben ezek bizony sérülnek, adott esetben megvalósíthatatlanná válnak.
Próbálta az ember megnézni azt, hogy mit céloz ez a törvény, mi az a jó rész, amit mindenképp támogatandónak és fontosnak tartanánk, és itt mindenképp szeretném kiemelni azt a lehetőségét, hogy az agglomerációs települések, amelyek eddig még nem értek össze, ne érjenek össze.
Ott van előttünk a Balaton példája: a déli part és az északi part. Valóban, aki ránéz egyik oldalról a másikra és a másikról az egyikre, azt hiszem, esztétikai szempontból mindenképp az északi part - nemcsak a dombságával és a természeti környezetével- emelkedik ki, hanem a tájat nem vonja egybe a sok-sok település egysége. Ezt tehát mindenképp támogatandónak és jónak tartanánk. A kérdés az, hogy azokkal az összefüggő településekkel, amelyek most már akár Budapesttől Szentendréig vagy más irányban megvannak, mi lesz, hogyan lehet egy kicsit mégis rendbe tenni ezeket a területeket; mert hogy rendbe kell tenni, az biztos. Senki sem szeretne élni véleményem szerint egy Mexikó jellegű városban, ahol adott esetben 50-60-80 kilométert utaznak az emberek anélkül, hogy egy parkot, zöldterületet, sportpályát vagy bármit látnának. Azt hiszem, mindannyiunk érdeke az, hogy mind esztétikailag, mind pedig környezetvédelmi szempontból ez a lehetőség megvalósuljon.
Ugyanígy gondolom, hogy a zöldövezetek védelmét is nagyon fontosnak tartja ez a törvénytervezet, de sajnos azt kell mondanom, amit a környezetvédelmi bizottság mondott, illetve ahogy a környezetvédelmi bizottság szavazott, hogy nem fogja megvalósítani. Nagyon szeretném, ha megvalósítaná ezeket az elképzeléseket, de ez a törvénytervezet nem tudja megvalósítani: túl sok kiskapu és lehetőség van arra, hogy ezt kikerülje az, aki ki akarja kerülni.
Nagyon röviden a törvénytervezet belső kohéziójáról szeretnék beszélni. Nem térek ki a részletekre, de valahol nagyon részletes, miniszter úr, ez a törvénytervezet, valahol pedig felszínes, általános. Például Budapest tekintetében kiemeli, hogy a Kelenföldi pályaudvart ki kell emelni, és ki kell fejleszteni gyorsvasút, illetve elővárosi vasút fogadására - de mi van a Déli pályaudvarral, mi van a Nyugati pályaudvarral, adott esetben a Józsefvárosi pályaudvarral, a Keleti pályaudvarral? Ha agglomerációról beszélünk - márpedig arról van szó -, akkor az elővárosi vasutakat már említettem, és az elővárosi vasutaknak nem csak a Kelenföldi pályaudvar lesz a fogadó állomása, hanem sok-sok más állomás. Több esetben is találkozhatunk azzal, hogy utakat, egyes összekötő utakat, elkerülő utakat kiemel, a másik oldalon pedig semmit nem említ meg.
(14.50)
Tehát egyik oldalon a részletesség, a másik oldalon pedig az általánosság, és ez szerintem nem helyes.
Összefoglalva, tisztelt Országgyűlés, tisztelt miniszter úr, ez a törvénytervezet nem egységesen foglalkozik az agglomeráció és Budapest problémáival. Fontos lenne, hogy kapcsolódjon az új második nemzeti fejlesztési tervhez, ennek nyomait sem látjuk benne, vagy csak részleteket látunk belőle. Hiányzik az a hatástanulmány, amely nélkül nem tudjuk, hogy ez a törvény az elkövetkezendő évtizedekre mit fog hozni az itt élő majd 3 millió embernek. S ami megint csak nem hagyható figyelmen kívül, az pedig a következő, hogy nem ad pénzt; a fejlesztésekhez, a megvalósításokhoz, a visszaszorításokhoz, a visszafogásokhoz, az önkormányzatoknak nem ad pénzt.
Úgy gondoljuk, hogy éppen ezért ez a törvény így megvalósíthatatlan, kérjük, hogy vonják vissza ezt a törvényjavaslatot, és azokat a javaslatokat figyelembe véve, amelyekkel nemcsak az ellenzék, tehát nemcsak a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, hanem egyes bizottságokban a kormánypárti képviselők is előálltak, valamint az önkormányzatok javaslatait figyelembe véve terjesszék újra az Országgyűlés elé.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés