SOLTÉSZ MIKLÓS, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon rövid leszek, mert rendes felszólalásban majd elmondom a részleteket. Valóban, a kisebbségi vélemény azért fogalmazódott meg, mert ugyan amit az államtitkár elmondott, nagyon igaz, nagyon helyes, ellenben nem foglalkozik a törvény azzal a kompenzációval, azzal a gazdasági versenyhátránnyal, amelyet okoz ennek a törvénynek a bevezetése, így úgy gondoljuk, hogy ha ezt nem teszik a törvényi szabályozás mellé, akkor bizony a magyar fuvarozókat, magyar vállalkozókat hatalmas nagy hátrány fogja érni.
Éppen ezért tartózkodó szavazatunkkal nem javasoljuk ennek a törvénynek az elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés