SZIJJÁRTÓ PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök úr, én ígérem, hogy a Házszabály azon rendelkezésének, amely szerint bizottsági előadó csak azt mondhatja el, ami a bizottsági ülésen elhangzott, eleget fogok tenni, és ezt be fogom tartani.
A bizottsági ülésen az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak erre a törvényjavaslatra. Több aggályunknak és több ellenvetésünknek is hangot adtunk, és természetesen számos kérdést tettünk fel a Belügyminisztérium képviseletében megjelent közigazgatási államtitkárnak. Felidézésre kerültek azok a politikai és szakmai jellegű vitáink, amelyek gyakorlatilag tavaly nyár óta zajlanak. Emlékezetes, hogy az akkor még sportminiszterként funkcionáló jelenlegi miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a Sportminisztérium megszüntetése nemcsak politikai, hanem szakmai hiba is volna, és végzetes károkat okozna. Ezzel a sportminiszteri véleménnyel akkor mi egyetértettünk. Éppen ezért nem érthettünk egyet azzal, hogy a jelenlegi kormányzat ideje alatt aztán végül megszűnt a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium.
Egyet nem értéssel hallgattuk akkor azt az érvelést, amely úgy szólt, ahogy államtitkár úr is volt szíves idézni, hogy azért kell a Miniszterelnöki Hivatalba telepíteni ennek a szakterületnek a felügyeletét, merthogy majd ott a miniszterelnök úr közvetlen vigyázó szeme és rátekintése rajta lesz ezen a szférán. Tehát így szólt az érvelés akkor. Éppen ezért a bizottsági ülésen az ellenzéki képviselők meglehetősen furcsának találták azt, hogy ezzel az érveléssel szemben vagy ezt revideálva most egy másik szervezeti struktúrába, jelesül a Belügyminisztériumba kívánják áttelepíteni a sport felügyeletét.
Természetesen az már önmagában furcsa, ha egy szakterületnek négy minisztere van ebben a kormányzati ciklusban egyelőre, és persze furcsa az is, hogy már a harmadik államigazgatási egység részeként kell hogy működjön a sport felügyelete és a sport irányítása. Emlékezhetünk, az önálló minisztériumtól a Miniszterelnöki Hivatalon át a jelenlegi törvényjavaslat szerint egészen a Belügyminisztériumig vezethet ez az út. Meg ne haragudjon, államtitkár úr, nyilvánvalóan nem önnek címzett, személyes felvetés - hiszen nem is volt ott a bizottsági ülésen, így nem is lehet az -, hogy elhangzott ellenzéki képviselők részéről, hogy mintha valamifajta átgondolatlanságot, koncepciótlanságot, a terület értékeinek és érdekeinek figyelmen kívül hagyását jelentené az, hogy gyakorlatilag egy hosszú utat bejárva, a kormányzati struktúrában hol itt, hol ott tűnik fel a sport.
Persze kíváncsiak lettünk volna a bizottsági ülésen arra is, hogy vajon a sporttársadalom, a sportszakma mit szól ehhez a javaslathoz, vajon a Miniszterelnöki Hivatal egyeztetett-e a sportági szakszövetségekkel, a sportban tevékenykedő köztestületekkel, adott esetben a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a Nemzeti Sportszövetséggel vagy más szervezetekkel. Erre válasz nem született, mint ahogy persze azt sem tudhatjuk, hogy vajon mi a véleményük ezeknek a szervezeteknek, mi a véleménye a sporttársadalomnak erről az áthelyezésről.
Mindezt figyelembe véve az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak a bizottság ülésén, és hacsak valamifajta komoly, áthidaló és az egész törvényjavaslatot átíró módosító indítvány nem kerül elfogadásra - és ne legyünk naivak, ez valószínűleg nem fog megtörténni -, úgy a parlamentben is nemmel fogunk szavazni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés