DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Nem tesz jót a hitelképességünknek, a Magyar Országgyűlés hitelképességének, ha olyan képet vetítünk egymásról, vagy olyan kép látszódik meg rólunk, hogy alapvető dolgokat nem tudunk.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői igenis a közgazdaság-tudománynak és a közgazdaság-tudomány gyakorlásának a hívei. A hitel, az egy igen fontos dolog. Mi olvassuk Széchenyi István könyveit, és gyakoroljuk. (Dr. Szabó Zoltán: Ez az!) A hitel volt a nagy előretörésnek az eszköze. Nem az a gond, hogy a hitelt fölveszi a kölcsönvevő, hanem az, hogy mire költi. És erről van szó itt, képviselőtársaim, újból és újból, de aztán megint mintha eltévednénk.
A hitel akkor rossz, ha eltékozlódik. Volt ebben az országban egyszer egy nemzetközi hitelt machináló, igen okos ember - az okost idézőjelbe tettem -, úgy nevezték, hogy Fekete János. Ő azzal dicsekedett nekem is, személy szerint, hogy ő bárhova ment a világba, New Yorkba vagy Londonba, mindig tudott hitelt hozni, mert - és ismerjük a nótát. De hogy hogy költötte el, hogy költötték el: Kádár-kommunizmus, Kádár - mi volt az? - gulyáskommunizmusa és más olyan szimbolikus valamikre, és nem pedig azokra a befektetésekre, amelyekre a nyugati kölcsönadó adta. Végül verejtékeztünk és izzadtuk, izzadja azóta is a nemzet.
De jó volna, ha itt, a jelenlegi vitáinkban útépítésről vagy bármiről tudnánk azt, hogy az invesztícióra kölcsönvett pénz, hitel az jó, azt ki lehet számítani, hogy meddig jó és meddig nem, a marginális költsége, a marginális jövedelem belőle.
Minden üzletember tudja, millióan gyakorolják, mert ha nem, akkor elveszítik az alsónadrágjukat, akik pedig jól csinálják, azok sikeresek. Hát ezt, legalább ennyit mi is tudunk.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés