DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Bevallom őszintén, hogy nem vettem részt a közbeszerzési eljárás kiírásában. Itt a kollégáim azt írták le, hogy gyorsított eljárásban közbeszerzési pályázatot írtak ki. Lehet, hogy ez azt takarja, amit a képviselő úr mond, de nem hiszem egyébként.
Nincs ellentmondás a falugazdászok tekintetében. Egy cég pályázott, képviselő úr, egy konzorcium. Nincs ellentmondás, mert úgy gondolom, a falugazdászok azért végzik a feladatukat, hogy választ tudjanak adni a termelőknek azokra a kérdéseire, amelyekkel az ügyes-bajos dolgaikat el tudják intézni. Nagyon fontos tevékenységet végeznek, hisz nem várható el mindenkitől, hogy ezt a meglehetősen bonyolult bürokratikus rendszert napra készen tudja. Ha ebben sikeresebbek lettünk volna, a kifizetésekkel is már előbbre tartanánk, mert azért a közel 160 ezer kifizetés, ami közel 80 százalékos szintet jelent, már rég megtörténhetett volna, ha ezek a hibajavítások nincsenek.
Amit pedig a képviselő úr a témákra mondott, ott valóban volt változás, de ez annál sokkal kiterjedtebb volt, talán a 20-25 százalékát érintette a témaköröknek, tehát nyilvánvalóan a piacszabályozásban, a vidékfejlesztésben és minden másban hasznos volt ez a tanfolyam.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés