ERDŐS NORBERT, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Ház! A kulturális és sajtóbizottság megtárgyalta a Magyar Televízió Közalapítvány 2003. évről szóló beszámolóját.

Elöljáróban szeretnék emlékeztetni arra, hogy megítélésünk szerint ez a televízió törvénytelenül, de legalábbis etikátlanul működik. Ez még akkor is így van, ha egyes vélemények szerint sem a médiatörvény szövegével, sem a szellemével nem ellentétes az, hogy a kuratórium elnökségéből kihagyták a Fidesz delegáltjait. A legnagyobb, az ország felét képviselő ellenzéki pártról van szó. Ezek után mi nem tudunk az elmúlt két és fél év döntéseiért felelősséget vállalni.

Az azonban már végképp nem képezhetné a vita tárgyát, hogy az ellenőrző testület elnöke nem lehet a kormánypártiak által delegált személy. Ez a médiatörvénynek egyértelműen ellentmond, mert abban feketén fehéren az szerepel, hogy ez a mindenkori ellenzék joga. Jelenleg ez nincs így. A törvényes állapotot helyre kell állítani.

De térjünk rá a beszámoló érdemi kérdéseire! Tisztelt Ház! Közismert tény, a Magyar Televízió hosszú évek óta súlyos pénzügyi gondokkal küszködik, úgy tűnik, hogy a jelenlegi állapotban igen komoly vagyonvesztéssel és likviditási gondokkal kell számolnunk. A Magyar Televízió láthatóan nem tud kitörni az évek óta tartó válságból a gazdálkodását érintő lényegi változtatások nélkül. Egyelőre nem valósultak meg azok a korábbi ígéretek sem, amelyek szerint alaposan át fog alakulni az MTV szerkezete és működésének struktúrája.

Ennek fényében igen furcsa, hogy a Magyar Televízió filmtámogatással is foglalkozik. Egy 2003. évi döntés szerint 300 millió forintos támogatást szánt a Magyar Televízió egy játékfilmre. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem állunk ilyen jól anyagilag.

Idetartozik még az is, hogy beindult ugyan egy ellenőrzési folyamat a filmvásárlásokkal és a beszállítói szerződésekkel kapcsolatban, ez azonban a beszámoló szerint sem működik tökéletesen. Például többször is előfordult az, hogy hónapokon keresztül írásbeli szerződés nélkül folyt egyes műsorok sugárzása, a válságtünetek ezen a területen is fennmaradtak. Úgy gondolom, az alaki formaságokon kívül egyéb jót nem lehet elmondani erről a beszámolóról.

Ennek a beszámolónak számos mondata, számos gondolata bizony erősen pártos jellegű. Elmondhatjuk, hogy a Magyar Televízió szép lassan párttelevízióvá válik. A közszolgálati televízió politikai hírműsorainak kiegyensúlyozottsága véleményünk szerint nem megfelelő. A 2003. évi beszámoló jól tükrözi, hogy az ellenzék és a kormány képviselőinek jelenléte a különböző politikai magazinműsorokban hogyan alakult. Az adatok havi lebontásában négy politikai magazinműsorra vonatkozóan szerepelnek a beszámolóban. A kormány képviselői az összes szereplés és a beszédidő átlagát számítva hozzávetőlegesen 63, 62, 68 és 75 százalékos arányban kaptak nyilvánosságot ezekben a műsorokban, míg az ellenzék értelemszerűen a maradék számokon osztozkodott. Úgy gondoljuk, itt is sürgős változtatásokra van szükség.

Beszélni kell még egy fontos területről, a Televízió közszolgálati jellegéről és annak megőrzéséről is. Az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége által létrehozott öt munkacsoport egyike, a műsorszolgáltatás-elemzési munkacsoport is kritikus hangon fogalmazott a beszámolóban erről a kérdésről. A Magyar Televízió egyre inkább bulvár-, kereskedelmi jelleget ölt, a nézettség szempontjából megpróbálja megverni a kereskedelmi tévécsatornákat a különböző műsorsávokon. Ez a lehető legrosszabb megoldás, úgysem fog sikerülni, és nem is lenne szerencsés, ha sikerülne; nem ez jelenti a közszolgálatot.

(23.30)

Tisztelt Ház! Végezetül beszélni kell egy kicsit a regionális műsorokról is. Az egész Európai Unió arról szól, hogy régiók alakulnak, régiós szervezetek fejlődnek, nálunk pedig leépítik a régiós műsorokat. Hogyan beszélhetnénk regionális műsorokról, ha ezeknek a forrásait beszűkítik? Mi ezzel a szándék? Mikorra várható, hogy minden városban legalább a saját környékükön, térségükben történt eseményeket láthassák, és ne egészen más térség híreit?

Tisztelt Képviselőtársaim! Túl sok a megválaszolatlan kérdés, ezért bár nagyon sajnáljuk, ezt a bizottsági beszámolót általános vitára alkalmatlannak tartjuk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu