ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Március elseje van. Március elseje van, hajnali 1 óra. Mégis azért ragadtam magamhoz mikrofont, hogy a Felvonulási téren lévő gazdatársaimért szólaljak fel, hiszen nagy büszkeséggel mondhatom el önöknek, hogy az 1928-ban alakult békési kisgazdakörnek vagyok a tagja, és szomorúak azok az események, amelyeket most tapasztalunk. Ezek az emberek nem jókedvükből fagyoskodnak most is ott, hanem azért, mert az életükért, a létükért küzdenek. Engedjék meg, hogy egy kis történelmi bevezetővel kezdjem.

Történelmi hagyományainkból következően a mezőgazdaság az a nemzetgazdasági ágazat, amelynek teljesítménye mindig kiemelkedett a többi közül, és amelyre joggal gondolhattak büszkeséggel őseink. A középkorban Magyarországra látogató külföldiek valóságos tejjel-mézzel folyó Kánaánként írják el országunkat, joggal, hiszen a magyar históriában nyoma sincs olyan országos éhezéseknek, amely a nyugat-európai területeket többször is sújtotta. A XV. századtól a magyar szürke olyan keresett exportcikkünk volt, hogy többek között a debreceni parasztpolgárság kialakulásának szolgáltathatott gazdasági alapot. A tokajit nem más, mint XIV. Lajos nevezte a borok királyának, a királyok borának. Felemelő pusztán felsorolni azt az örökséget, amelyet őseink ránk hagytak, amelyet évszázados kemény munkával felépítettek, de egyben komoly kötelességet is éreznünk kell.

Vajon fogják-e évszázadok múltán utódaink a XXI. század elejét követendő példaként emlegetni? Bevonulhat-e mezőgazdaságunk uniós csatlakozása az ágazat történelemkönyvének aranylapjaira? Sajnos a válasz meglehetősen kétséges. Most már ott tartunk, hogy kormánypárti oldalról nézve sem egyértelmű az igen. Pedig Koppenhága után nagyon sokan elhitték, hogy a szocialistáknak sikerült jobb feltételeket kiharcolni a magyar mezőgazdaság, végső soron a magyar vidék számára, mint a polgári kormánynak. Nagyon sokan bíztak benne, hogy új munkahelyek jönnek létre, és egyfajta biztonság, kiegyensúlyozottság lesz a piac sajátja. Keserűen kellett csalódniuk. Sem az intervenciós gabonafelvásárlás, sem a területalapú támogatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Hogyan lehetséges az, hogy az Európai Unióban kipróbált támogatási formák, amelyekkel biztosítani tudták a különben nem olyan jó adottságú területek tulajdonosainak talpon maradását, sőt prosperitását, nálunk csődöt mondottak? Nem túlzás ez a kifejezés! Gondoljunk csak az agrárdemonstrációkra, vagy idézzük emlékezetünkbe fogadóóráinkat, ahol mindenki találkozhat olyan gazdával, aki a tönk szélére került fizetésképtelensége okán. Mostanában nagyon gyakran hallhatjuk Németh Imre miniszter úr szájából az október 16-ai és az április 30-ai dátumot, mint olyan határnapokat, amelyek között lehetséges kifizetni az úgynevezett egységes területalapú támogatást és a kiegészítő nemzeti területalapú támogatást. Arról viszont nem hallani, mit tett azért a miniszter úr, hogy október 17-én minden jogosult megkaphassa a pénzét, pedig az uniós és a hazai jogszabályok talán erre is lehetőséget adtak volna.

Nagyon gyengének tartják a gazdák azt az érvelést, amellyel magyarázkodni próbál az agrártárca vezetője, miszerint a hibás kérelmek vizsgálata tart ilyen sokáig. Vagyis nem a minisztérium, hanem a tévedő igénylők miatt késik az első nekifutásra október-novemberre ígért kifizetés. Csakhogy az igényléseket már tavaly nyáron benyújtották a termelők, ők közben, illetve azóta arattak, raktárt kerestek, szántottak, vetettek. Mit csináltak addig a minisztériumban, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalokban? Hogyan lehetséges az, hogy mintegy fél év alatt csak a kérelmek körülbelül 50 százaléka esetén történt kifizetés? Ráadásul ez a statisztika is megtévesztő kissé, hiszen arról nem hangoznak el konkrét számok, hogy az összesen igényelt pénz hány százalékát kapta már meg jogos tulajdonosa.

(1.10)

Azt pedig a miniszter úr is elismerte egy írásbeli válaszában, hogy “a nagyobb területet hasznosító gazdaságok esetében a túligénylés problémája fokozottabban jelentkezik, mivel többnyire nagy számú fizikai blokkban érintettek, ebből következően a túligénylés előfordulásának valószínűsége esetükben nagyobb, mint a kisebb területet hasznosító, kevesebb blokkban érintett gazdálkodónálö. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egy kis türelmet kérnék, elnök úr.

Ez érthető magyarra fordítva annyit tesz: igaz az a hír, hogy eddig elsősorban a kisebb összegre jogosultak kapták meg a támogatást, míg a nagyobbak még mindig várnak a pénzükre. Csak remélni tudjuk, hogy a gazdák a magyar parasztemberekre jellemző szívóssággal képesek lesznek talpon maradni a területalapú támogatás megérkezéséig, s hogy Németh miniszter úr a következő alkalommal képes lesz megszervezni a támogatások mihamarabbi kiutalását.

Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Halász János tapsol.)

Forrás: parlament.hu