MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha vannak még rádióhallgatók, akik hallgatják ezt a vitát, akkor nem csodálom, ha ők már igazából semmit nem értenek az egészből. Azért egy dolog biztos számukra is érdekes lehet és felkelthette a figyelmüket, mégpedig az, amikor az államtitkár úr és Tóth Sándor képviselő úr ellentmondásba bonyolódott, holott ugyanazt akarták megindokolni, magyarul, hogy miért olcsó az, ami nagyon drága.
Az államtitkár úr szépen kifejtette, hogy tulajdonképpen ez a 860 milliárd, amit nagyjából hozzávetőlegesen mi kiszámoltunk, azt tulajdonképpen nem is lehet kiszámolni, hiszen 27 évre előre, azért euróárfolyam, kamatok s a többi, tehát azt nem lehet olyan jól kiszámolni, tehát lehet, hogy az nem is annyi, amennyi. Mi sem azt mondtuk, hogy ez fillérre annyi, megközelítőleg körülbelül ez ilyen értéket hoz. Tóth Sándor képviselő úr az előbb olyan frappánsan bebizonyította, hogy tulajdonképpen ezek fillérre pontos számok, tehát ez az összeg ennyi, és nem több. Úgyhogy ez azért szép volt. Ezt most még Szalay képviselőtársam megfejelte azzal, hogy azért valahogy csak meg kell magyarázni, hogy ez milyen olcsó lesz.
Hát itt vannak azok a kísérletek, amelyek világosan megmutatják azt, hogy a kormánypárti képviselők hogyan próbálnak mindent megtenni annak magyarázata érdekében, hogy a legdrágább tulajdonképpen nem is olyan drága, hanem sokkal olcsóbb.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés