RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Parlament! Államtitkár úr elmondta, hogy bonyolult dolog itt a számítás. Senki nem cáfolta azt, hogy itt egy kilométer autópálya 2,5 milliárd forintba került, ahogy pedig a Fidesz-kormány idején épült, ott pedig 1,3 milliárd volt. Mit is jelent ez? Azt jelenti kristálytisztán, egyszerűen megfogalmazva, hogy olyan konstrukcióban, ahogy a mi kormányunk kezdte építeni az autópályát, a mostani 100 kilométer autópálya helyett 150 kilométernyi autópálya felépülhetne.

Nagyon sokan mondták azt, hogy 2003 micsoda nagyszerű megoldás volt. Csak arra hadd hívjam fel a figyelmet, hogy a Szocialista Párt megoldja azt a problémát, ami egyébként a Szocialista Párt nélkül létre sem jött volna. Ugyanis, kedves Botka László képviselő úr, miért is nem lehetett 2003-ig megoldani ezt a kérdést? Miért nem lehetett 2003-ig kivásárolni az autópályát? Azért, mert Medgyessy Péter, amikor a Horn-kormány idején pénzügyminiszter volt, olyan szerződést kötött, aminek a hatálya 2003 decemberében járt le. Az összes olyan autópálya esetén, ahol lépni lehetett - ilyen volt az M1-es autópálya, és ilyen volt az M3-as autópálya, amit önök szintén koncesszióban terveztek, csak szerencsére jött '98-ban a kormányváltás, és sikerült kivásárolni, és a kapuk soha nem léptek működésbe -, bizony meg tudtuk oldani a kormányzati ciklus alatt. Csak az a szerződés, amit éppen Medgyessy Péter pénzügyminiszterként ellenjegyzett, aláírt még a Horn-kormány idején, sajnos 2003-ban járt le. Önök ahelyett, hogy utána megfelelően újratárgyalták volna a szerződést, továbbmentek ezen a koncessziós úton, és ennek az eredménye az, hogy 2-2,5 milliárd forintba kerül egy kilométer autópálya építése.

Még egyszer mondom, abból a pénzből, amit most önök autópálya-építésre szánnak, abban a konstrukcióban, ahogy a polgári kormány dolgozott, másfélszer annyi kilométer autópályát letett volna építeni. Sajnos, önök eladósították az országot, nem tudnak továbblépni a költségvetés keretein belül, ezért kell önöknek másfélszer olyan drágán, 2-2,5 milliárd forintért autópályát építeni. Ennek egyébként a magyar adófizetők fogják meginni a levét. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu