RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Botka László képviselő úr úgy csinál, mintha nem tudná, hogy a koncessziós szerződést, amit valóban Schamschula György kötött eredendően, Medgyessy Péter pénzügyminiszterként módosította, és Medgyessy Péter módosításával, aki aláírta ezt a módosított koncessziós szerződést, ezzel a módosítással betonozták be az AKA jogait igazából. Ha beszél szocialista képviselőtársaival, őszintén, szünetben, akkor ők is el fogják ismerni önnek, hogy ez a szerződésmódosítás meglehetősen rosszul sikerült szerződésmódosítás volt. Azt hiszem, ön is pontosan olyan jól tudja, mint én, hogy Medgyessy Péter aláírásával módosították ezt a koncessziós szerződést.

Az az igazság, hogy önök most megpróbálják ünnepeltetni magukat, hogy megoldották azt a problémát, ami egyébként elő sem állt volna, ha ezt a koncessziós szerződést, az eredendően rossz koncessziós szerződést nem rontotta volna még tovább egyébként Medgyessy Péter a Horn-kormány idején.

Hadd hívjam fel arra a figyelmet, hogy Szalay képviselőtársamnak volt egy nagyon pontos mondata, ami úgy hangzott, hogy hitelre venni, hitelre építeni mindig drágább. Tisztelt Képviselő Úr! Pontosan erről beszélünk! Hitelre venni, hitelre építeni mindig drágább. Amikor önök átvették a kormányrudat, akkor Magyarországon az eladósodottság mértéke a nemzeti össztermékhez képest 53,5 százalékon állt, ez egyébként abból az adatsorból kiderült, amit Gyurcsány Ferenc osztott ki a pártelnöki értekezleten. Most elérték a 60 százalékot, és azért kell ilyen furcsa trükkökkel építeni például az autópályát, amit PPP programoknak neveznek, meg kollégiumot, kórházfelújítást, mindent, mert az állam már nincs abban a helyzetben, hogy további hiteleket vegyen fel. De ez nem zavarja önöket, az eladósodást sokáig kívánják még folytatni, és olyan mértékben fogják megterhelni a következő költségvetéseket ezekkel a lényegesen drágább építkezésekkel, hogy a következő időszakban nem fogják érteni majd a magyar választópolgárok, hogy hogy a csudába’ van az, hogy több adót fizetnek, de rosszabbul élnek, rosszabb az egészségügyi ellátás színvonala, az oktatási ellátás színvonala, és akkor majd beszélhetünk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Hát ennek az az oka, hogy önök akkora terhet vettek a nyakukba, tettek a következő generációk nyakába, ami meghatározza bizony a következő időszakban az életszínvonalat és az embereknek az életét is.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu