TÓTH SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Ház! Az ajánlás 3. pontjához szeretnék szólni, amelyet Molnár László képviselőtársam jegyez, amely tulajdonképpen arról szól, hogy a gyorsforgalmi utak tervezési, előkészítési szakaszában az útépítés lehetséges nyomvonalváltozatait magában foglaló műszaki tanulmányterv tartalmi elemei egészüljenek ki egy költség-haszon elemzéssel, amelynek során a legelőnyösebb változatot kelljen végül is megvalósítani.
(21.20)
Ezt a módosító javaslatot az indokolja - itt is elhangzott már különböző költség-haszon elemzés -, hogy a várható gazdasági haszon, az adott térség felzárkóztatása, gazdaságfejlesztése, munkahelyteremtés szempontjából milyen előnyök származnak. De igazából nemcsak ez a szempont motiválta képviselőtársamat, hogy benyújtsa ezt a módosító indítványt, hanem a különböző nyomvonaltervek és azok megvalósításának költségei.
Tehát számtalanszor előfordul az, hogy a közhasznúságról elég sokat beszéltünk, de mellette önkormányzatok, civil szervezetek vagy környezetvédelmi szervezetek bizony egyes autópálya-szakaszokat képesek építésük idejében több évvel eltolni és a műszaki tartalmában is lényegesen megváltoztatni. Nem akarom ide citálni, de tulajdonképpen nagyon ide illő dolog a Balaton: az M7-es autópályán Zamárdi-Balatonszárszó völgyhíddal, 1,9 kilométeres völgyhíddal sikerült elérni, hogy 6 milliárd forint körüli összegből sikerüljön építeni egy autópálya-szakaszt, de a környezetvédelmi hatástanulmányok az M44-es gyorsforgalmivá fejleszthető út mellett is olyan irányba kezdenek elmenni, hogy gyakorlatilag költségszinten megvalósíthatatlan az az autópálya-szakasz.
Tehát én nem azt akarom ezzel hangsúlyozni, hogy a környezetvédelmi szempontokra ne legyünk tekintettel, de azért arra is ügyeljünk, hogy ezeket a szempontokat azért nem kell túldimenzionálni. Mert vannak olyan megoldási lehetőségek, amelyek egyenértékűek lennének a környezetvédelmi javaslatokkal, de nyilván ők a maximalizmusra törekszenek, és minden olyan szempontot igyekeznek figyelembe venni, ami talán túlzottnak hat időnként. De ugyanez vonatkozhat egy csomópont megépítésére vagy a csomóponthoz köthető egyéb épületek, építmények vagy autópályaszakasz-mérnökség elhelyezésének a kérdésére.
Azt szeretnénk, hogy az előkészítés időszakában egy ilyen költség-műszakitartalom-haszon elemzés mindenképpen megvalósuljon. Ez, azt hiszem, hogy valamennyiünk érdekét szolgálja. Nyilván ebbe belefér a megtérülés számítása is, mert úgy komplex egy anyag, ezért kérni fogjuk képviselőtársaink támogatását ehhez a módosító indítványhoz. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés