ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmeztetését. Valóban, főtitkár úrral egyébként éppen erről folytattunk akkor élénk eszmecserét, és ez volt a rövid szünetnek is az oka. Ezért visszatérek erre.
A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja indítványozta, hogy az ülés napirendjeegészüljön ki a Jauernik István és képviselőtársai által előterjesztett, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítását kezdeményező T/14613. számú törvényjavaslat általános vitájával. Kérem, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége elfogadta ezt az indítványt.
Ahogy ezt jeleztem önöknek - és úgy emlékszem, hogy egyébként erről szavaztunk -, kedden fogunk erről tárgyalni, és ezt jeleztem is önöknek, hogy kedden a kiküldött napirendi ajánlás értelmében zajlik erről a vita.
Tisztelt Képviselőtársaim! Napirendünk elfogadva, 14 óra 48 perc van.
Áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések, kérdések tárgyalására. Mielőtt ezt megtennénk, átadom az elnöklést Dávid Ibolya alelnök asszonynak, és kívánok önöknek egész hétre további sikeres, eredményes munkát.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés