LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hetek óta a mezőgazdaság problémáiról beszél az ország. Hetek óta teregetik a szocialista agrárpolitika szennyesét.

Miniszter Úr! Önök három éve kormányoznak. Ez alatt az idő alatt sikerült a mezőgazdaságot teljesen tönkretenni. Önöknek már Koppenhágában mindössze annyit sikerült elérniük, hogy a magyar gazdák eleve csak a negyedét kapják meg annak a támogatásnak, amit, mondjuk, egy francia gazdálkodó. Majd hazatérve azzal nyugtatták meg őket: semmi baj, mert a saját költségvetésünkből kiegészítjük ezeket a pénzeket, és akkor a magyar termelő sem lesz olyan nehéz helyzetben. Ehhez képest mi történt? Önök nemcsak az uniós támogatáshoz való hozzájutást nem tudták biztosítani, de a nemzeti kiegészítés forrását sem teremtették meg.

És tudja, miniszter úr, hogy mi az igazán szomorú? Hogy a velünk együtt csatlakozó országok oda tudták adni azokat a támogatásokat a saját gazdálkodóiknak, amelyekről önök már hónapok óta csak beszélnek. És mindennek mi lett a következménye? A magyar gazdálkodó először csak francia társához képest került hátrányba. Majd, miután a lendületes kormány ígéreteiből sok mindent láttak, csak pénzt nem, már a szlovák és a lengyel gazdákhoz viszonyítva is romlott a helyzetük. A csatlakozó országok között egykor éllovas Magyarország sereghajtó lett. És tudja, miniszter úr, hogy hol tartunk ma? A magyar gazda nemcsak az európai piacon nem versenyképes, hanem saját hazai piacáról is kiszorul, mert nem tud védekezni a szlovák és a lengyel kormány által megtámogatott termékekkel szemben, amelyek elárasztják az országot. És tettek önök bármit is, hogy ezt elkerüljük? Nem! Önök csak tehetetlenül nézték az évről évre romló helyzetet, és képtelenek voltak érdemben döntéseket hozni.

Gyurcsány Ferenc mostanában sokat beszél arról, hogy hozzunk közös döntéseket. Miniszter Úr! Se szeri, se száma azoknak az indítványoknak, határozatoknak, amiket benyújtottunk az évek folyamán. És mi történt? Dehogy történt! Önök a fülük botját sem mozdították.

Miniszter Úr! Mást ígértek a magyar gazdáknak: versenyképességet, virágzó mezőgazdaságot, jólétet. És mit kaptak? Szándékos félrevezetést, hiteleket, újabb és újabb be nem tartott ígéreteket. És ha feljönnek vidékről, mit kapnak? Azt, hogy sem a saját miniszterük, sem a saját miniszterelnökük nem hajlandó velük szóba állni. Ehelyett álságos viselkedésükkel tovább szítják az indulatokat. Szélsőjobboldali politikai megmozdulásként tüntetik fel a gazdák jogos követeléseit. Ehhez hasonlókat utoljára Grósz Károlytól hallhattunk, amikor fehérterrorral fenyegetett.

Miniszter Úr! Itt lenne az ideje az őszinte és egyenes beszédnek. Ezért kérdezem öntől: miért nem hajlandó Gyurcsány Ferenc szóba állni a gazdákkal? Az indulatok szítása és a szélsőséges megnyilvánulások helyett miért nem a problémák megoldására koncentrálnak?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu