PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Ezek szerint nem sikerült átnyomni a gépemen, de akkor élek a kétperces lehetőséggel.

A szakaszban, amelyről szó van, a 3. §-ról szeretnék elsősorban szólni. Úgy ítéljük meg, hogy ez bizonyos értelemben egy rendkívül lényeges eleme ennek a törvénynek, a távhőszolgáltatásnak. Hiszen ha azt mondjuk, hogy ma Magyarországon a szolgáltatások közül a leginkább monopólium jelleggel bíró szolgáltatásról van szó, akkor ez a távhőszolgáltatásra különösen igaz, hiszen se mód, se lehetőség nincs, hogy itt a versenynek olyan formái jelenjenek meg, mint amihez hozzászoktunk az elmúlt 10-15 évben. Hiszen olyan speciális berendezésekről és olyan speciális igényekről, tehát szűkre szabott speciális igényről is van szó, de ha fejlődni akarunk - márpedig a fejlődést nem lehet korlátozni és a fogyasztók érdekeit sem, a fogyasztók érdeke pedig az, hogy ezen a területen is legyen -, a verseny feltételeit meg kell tudni teremteni.

A lakossági panaszok döntő részben a minőségen túl az árakra vonatkoznak, és nehezen képzelhető el, hogy ha a verseny feltételei nincsenek megteremtve ezen szolgáltatási körülmények között, akkor az árakban bármilyen változtatást is el lehet érni. Ezért rendkívül fontos, hogy szigorú feltételek között, melyet úgy gondolunk, hogy a törvény végrehajtási utasításaiban kell rögzíteni, mert úgy ítéljük meg, a különböző módosítások, amelyeket beadtunk, a leválást és az egyéb ilyen lehetőségeket kellőképpen korlátozza, de ennek a törvényszakasznak a beemelését ebbe a törvénybe rendkívül fontosnak tartjuk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu