ÉKES JÓZSEF (független): Elnök úr, nagyon köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban a magyar agrárgazdasággal kapcsolatosan többször több fórumon, itt a parlamentben is kifejtettem véleményemet. Kifejtettem azért is, hisz Magyarországon jelenleg - és ebben államtitkár úrral is többször konzultáltunk - hiányzik a termék- és piacvédelem és a hozzá kapcsolódó szerkezetátalakítás.

Nagyon jól tudjuk, hogy az európai uniós csatlakozásunkkal a magyar agrárágazat és főleg termékskálájának piaci biztosítása elsődlegesen regionális, uniós és harmadik piacon történő elhelyezését kell hogy szolgálja. Nagyon jól tudjuk azt is, hogy az Európai Unión belül keményen foglalkoznak génmanipulált termékekkel, az élelmiszer-biztonsági előírásokból adódó színező- és tartósítóanyagok megjelenésével. Ezzel kapcsolatban szeretnék önöknek egy nagyon jó példát elmondani. A tavalyi évben, amikor tíz csatlakozó ország, valamint a két várományos ország országjelentése készült, az agrár-környezetvédelmi bizottsági ülésen elhangzott, hogy a tíz csatlakozó ország esetében a termőföldterületek kemikáliával való ellátottsága valahol balkáni. Én akkor kivittem magammal egy 2002-es európai összehasonlító táblázatot, amiben be lett bizonyítva, hogy Magyarországon a termőföldterületek kemikáliával történő ellátottsága messze nem haladja meg a francia, a német területekét, és lehetne sorolni a többi más országokat. Itt egy nagyon kemény vitám volt egy francia képviselővel, és amikor kezébe vette az összehasonlító táblázatot, utána azt mondta: elnézést, képviselő úr, önnek igaza van.

Ebből a szempontból Magyarországnak elsődlegesen a hazai termékvédelemre kellene a hangsúlyt fektetni. Nagyon jól tudjuk, és emlékezünk arra az időszakra, amikor, mondjuk, ha Franciaországba két libamájjal többet vitt ki a magyar exportőr, akkor a francia gazdák fölborították a kamiont. Mit teszünk a saját hazai termékünkkel? Szeretnék önöknek egy példát mondani. A tegnapi Veszprém megyei Naplóban megjelent “A fenyegetés érvei: felgyújtott autókö című cikk csak egy példa arra, hogy mi alakult ki jelenleg Magyarországon. Nincs termékvédelem, mint piacvédelem, nincs szerkezetátalakítás. Sőt mi több, jelenleg a magyar agrárgazdaságból élő vállalkozók, családi gazdaságok körbetartozása alakult ki. Erre szeretnék példát is felhozni, és számos képviselőtársam ezt tudja bizonyítani is. Olyan mértékű körbetartozás alakult ki, ami tulajdonképpen egy spirálszerűen működő tevékenységet von maga után. Az agráriumból vagy más vállalkozásból élők tartozásai 16-20 millióra rúgnak, kintlévőségei 25 millióra rúgnak. Nem tudják egyszerűen kifizetni, nem tudnak abból a spirálból kikerülni, amely alapján az anyagi helyzetüket tudnák rendezni. Ebből adódóan fenyegetettségi állapot alakult ki Magyarországon.

A körbetartozás ma már nagymérvű, amiben a nagy bevásárlóközpontok is nagy szerepet játszanak. Itt nézzük a hazai méz-kínai méz viszonylatát, nézzük a hazai paprika-marokkói paprika közötti viszonylatot, de ugyanúgy lehetne mondani a gyümölcsök kérdését is, amikor tartósítószerekkel beoltott gyümölcsöt vásárolnak az állampolgárok, valószínűsíthetően olcsóbban, mint a hazai gyümölcsöt, de amikor megvásárolja, és két napig áll, utána fogyaszthatatlanná válik. Ezért Magyarországon az agrárterületen igenis egy olyan szerkezetátalakítást kellene végrehajtani, ahol garantálni lehet a termék- és piacvédelmet.

Úgy is lehetne garantálni a termék- és piacvédelmet, hogy adott esetben Veszprém, Vas, Zala megyében a napraforgó-termelők ne járjanak rosszul, ne azon gondolkozzanak adott esetben, hogy öngyilkosságot követnek el. Hisz amikor a termelést elindították, hitelt vettek fel, és amikor értékesítettek, megbíztak a bészben, tehát az államilag is minősített beszerzési és értékesítési szövetkezetben, és sajnos kijátszva a gazdákat, közel 150 gazdát - ezek mögött családok állnak - kijátszva 4200 tonna napraforgót tüntettek el úgy, hogy egyszerűen nyoma veszett. Maga a bész is egy olyan eszközhöz nyúlt, hogy egy még be nem jegyzett bt.-t bízott meg, és azzal kötött szerződést, annak adta el a terméket, és a bt., amelyik még bejegyzésre sem került tulajdonképpen, egyszerűen a pénzzel együtt lefalcolt; ma körözés van ellene. Sem a bészt nem vonja senki felelősségre, sem pedig a terméket előállító gazdákat nem kártalanítja senki. Tehát ebben a rendszerben is pontosan pénzügyileg kellene olyan törvényeket megalkotni, hogy adott esetben ezen körbetartozások ne tudjanak kialakulni.

A másik ilyen szegmens, aminek Németországban is nagyon keményen gátat vetettek, a piaci szállítói és szerződési alkalmasság viszonyai. Ma a nagy bevásárlóközpontok megkövetelik egy-egy termékre a háromnapi beszállítási kötelezettséget. Hogyan történik a fizetési határidők megállapítása? 90-120 napos fizetési határidők vannak. Tehát hányszor kell addig a beszállítónak, a termék-előállítónak az áruját háromnaponként beszállítani a nagy bevásárlóközpontba, mire először fizetéshez jut? Hány száz százalékos haszonnal dolgozik tulajdonképpen maga a bevásárlóközpont, mire legelőször a gazda az általa beszállított áru után megkapja az első fizetést? Pontosan ezekben a kérdésekben kellene nagyon határozott lépéseket tenni, és megtiltani az olyan szerződési viszonyokat, amelyek 30 napon felüli teljesítési kötelezettséggel bírnak. Ezt megtették Németországban, Dániában, Hollandiában, tehát nem kell ettől félni, hanem pontosan a hazai termék- és piacvédelem érdekében olyan határozott lépéseket kell tenni, hogy ilyen körbetartozási rendszerek ne tudjanak kialakulni, mert ebben nem a gazdák válnak nyereségessé. Sőt mit több, tudok olyan almatermesztőt Adorjánháza, Kispirit, Nagypirit környékéről, akinek 52 millió forintos vesztesége alakult ki pont emiatt, hogy háromnapi kötelezettséggel bír, és az első fizetési határidő 120 napra tolódik.

Nagyon jól tudjuk, hogy az Európai Unión belül mire Magyarország elérné a 100 százalékot, az Unió évi 5 százalékkal csökkenti az agrártámogatási rendszereket. Tehát Magyarország soha nem fogja elérni a 100 százalékos támogatási rendszert. Ennek fejében viszont a vidékfejlesztésre és a regionális fejlesztésre fog az Európai Unió több támogatást biztosítani. Nézzük meg, hogy mi történik a vidékfejlesztés jelenlegi állapotában! Ma ott tartunk, hogy egyszerűen a vidékfejlesztés európai uniós megfogalmazásából adódó lépésekkel teszünk pontosan ellentétes lépéseket. Mi az elsődleges lényege a vidékfejlesztési megfogalmazásnak és támogatási rendszernek? A kistelepülések megtartóképességének a fokozása. Tesszük ezt egyáltalán a mai rendszerükben? Egyáltalán nem tesszük. Ezekben a kérdésekben kellene pontosan olyan törvényeket alkotni, és olyan rendszereket kialakítani, hogy a kistelepülések megtartóképességének a fokozásával ne sérüljön a magyar tanyasi világ, ne sérüljön a magyar kistelepülések helyzete, rendszere.

Erre szeretnék egy nagyon jó példát mondani, amit Lezsák Sándor is több alkalommal elmondott. Az elmúlt időszakban Magyarországon körülbelül 30 ezer tanyasi világ szűnt meg. Tessék kimenni a határon túl Ausztriába! Hány ezer tanyasi, családi vállalkozási farm alakult Ausztriában az elmúlt időszakban? Sőt mit több, példát lehetne 1500-2000 méter magasságból is felhozni, ahol csodálatos szép környezetben tudták megvalósítani a tanyasi világot, a tanyasi világon belül pedig a családi gazdaságot valóban egy nagyon korszerű szövetkezési forma keretén belül, ahol nemcsak a termék előállítására szövetkeztek a gazdák, hanem az értékesítési, piaci versenyben történő részvételre is tudtak szövetkezni a gazdák. Pontosan ezekben a kérdésekben kellene a magyar agrárgazdasági törvényeket úgy átalakítani, olyan szerkezeti formát kialakítani, amivel ezeket lehet elősegíteni, ahol valóban a gazdák, a tanyasi világban élő termelők, agrárágazatban élők egy olyan szövetkezeti formát tudnak kialakítani, ahol nemcsak a terméket, hanem magát a piacot is tudják irányítani, vezérelni, és így nem kerül a magyar áru kiszorításra a hazai piacon, és nem bóvli áruk kerülnek be.

Nagyon jól tudjuk az élelmiszer-biztonság szempontjából a színező- és tartósítóanyagok jelenlegi állapotát vagy a génmanipulált termékek hazai piacon történő térnyerését. Ezeket mind gátolni kellene. Hiszen ha ránézünk a mai fiatalságra, látjuk azt, hogy zömében elhízottak, és ez pontosan abból adódik, hogy olyan terméket fogyasztanak, amely vagy génmanipulált, vagy pedig túlságosan sok színező- és tartósítóanyaggal bír. Ezzel szemben a magyar termékek nem ezt a minőséget garantálják, hanem ennél sokkal jobb minőséget biztosítanak a magyar fogyasztók számára, és akár az európai piacon történő elhelyezés szempontjából sem mindegy, hogy tiszta terméket tudunk-e az Európai Unió piacára biztosítani és adni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), vagy pedig beletörődünk abba, hogy kínai méz, marokkói paprika vagy pedig tartósítószerekkel ellátott déligyümölcsök kerülnek a hazai piacra, és ezzel tulajdonképpen saját egészségi állapotunkat is rontjuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok és a független képviselők soraiban.)

Forrás: parlament.hu