KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Wiener György képviselőtársam kételkedik az európai uniós gondolatomban. Engedje meg, hogy egy 1962-es, Tátra fedőnevű ügynök jelentéséből felolvassak önnek, és ha akkor tévedtünk - én nem tudom, hogy akkor ön hogy gondolkodott -, akkor lehet, hogy most is tévedünk. „
Kékkői László szécsényi lakos elmondta, hogy minden jel arra mutat, hogy a Közös Piac országai gazdasági egyesülés után politikai szövetséget fognak alkotni, és ez európai unióhoz fog vezetni. Az ilyen unió csábítani fogja a kisebb államokat is a belépésre, mert az unión belül könnyebb lesz úgy a politikai, mind a gazdasági helyzete.ö - 1962.

Én nem tudom, hogy akkor ön hogy gondolkodott, de ha ilyen pontosan meg tudtuk mondani, megvárom azt az időt, hogy igazam lesz, vagy nem.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu