KÖRÖMI ATTILA (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Herényi frakcióvezető úr előbbi felszólalásának utolsó mondataiból levezethető szerintem a lényeg: valóban egyetlenegy pártnak, a Magyar Szocialista Pártnak nem volt semmiféle erkölcsi alapja arra, hogy ezt a javaslatot benyújtsa, mégis ő nyújtotta be.

Ha végiggondoljuk ezt a logikát, és én ebben egyetértek vele, akkor az emögött húzódó erővonalak mutatnak rá arra, hogy egyre ingoványosabb talajra kezd rátévedni a Magyar Országgyűlés. Ezt én két percben nem kívánom kibontani. Itt nyilván mindenki elengedhetné a maga fantáziáját, hogy mi miatt volt rendszerváltoztatás, ki vezényelte ezt, ki hagyta, hogy úgy vezényeljék, elegendő ereje lett volna-e azt a fajta vezénylést másféle módon végigvinni az országon - ettől kezdve minden találgatás.

És nyilvánvalóan mind Pető Iván, mind Wiener képviselő úr korábbi hozzászólásai világossá tették számunkra, hogy noha ezek a megjegyzések eddig is jelen voltak a társadalomban, hogy itt paktum-rendszerváltoztatás történt, de mégsem ez volt a fő csapásirány, mégsem ez volt a fő erővonal. Azt próbálták a magyar társadalommal elfogadtatni, hogy a demokratikus ellenzék térdre kényszerítette az akkori államhatalmat, és az akkori demokratikus ellenzéknek lényegesen nagyobb volt a mozgástere, annyit használt ki ebből, amennyit sikerült. Ezek szerint nem így történt, és nyilvánvalóan a magyar társadalomnak hihetetlenül fontos igénye az, hogy akkor végre valóban megismerje a múltnak ne csak azt a szeletét, hogy mi történt az ügynökügyekben, hanem pontosan hogy is történt a rendszerváltoztatás - a kezdő dátum véletlenül nem az 1982-ben megkötött világbanki szerződés volt?

Ebből rengeteg fontos kérdés bontakozik ki. Ezért mondjuk azt, csatlakozva Dávid Ibolya elnök asszonyhoz - és nem szeretném őt ebbe a körbe méltatlanul behúzni, de mégiscsak ő mondta ki először -, hogy ha a Magyar Országgyűlés március 15-ig nem hozza meg, nem alkotja meg a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló törvényt, akkor oszlassa föl önmagát. És szerintünk ez a megoldatlan kérdés összefügg a rendszerváltoztatással és az ügynökügyekkel - egyiket se akarja megoldani az Országgyűlés. Akkor higgyék el, az lesz a vége, hogy a Magyar Országgyűlésnek valóban szembe kell néznie az önfeloszlatás tényével. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu