DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Magam is másfél éven keresztül részt vettem a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, azt előkészítő, három főbizottságból alakult albizottság munkájában. Ennek kapcsán emlékszem arra, hogy a koncepciók felállításakor találkoztunk azzal a kérdéssel, hogy vajon itt az előttünk fekvő törvényjavaslat önálló törvény legyen-e, vagy elegendő-e a Pp. XX. fejezetének a módosítása. De mielőtt erre kitérnék, hogy mi a véleményem a törvényjavaslat önállóságáról vagy a Pp. módosításáról, azért azt el kell mondanom mindenképpen az ügyet támogatandó, hogy a magyar közigazgatási jog mindenkori állapota és fejlődése szempontjából kevés komolyabb és fontosabb törvénytervezet létezik pillanatnyilag, mint a Pp.-nek ez az előttünk fekvő módosítása, mert a közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálatának peres szabályai jelentős mértékben hatnak a napi közigazgatási joggyakorlatra és a jogalanyok közigazgatási jogosultságainak tényleges érvényesülésére, és ez alatt az ügyfeleket is értem, az ügyfelekre is gondolok.

(18.30)

Időszerű is ez a törvénymódosítás, talán időszerűbbet nem is tudnék elképzelni, hiszen gyakorlatilag nagyon hamar életbe lép a Ket., november 1-jével, holott volt olyan szándék, hogy esetleg csak 2007. január 1-jén lépjen életbe. Mindenesetre igyekeznünk kell, hogy utolérjük a különböző speciális szabályokkal a 2004. évi LXV. törvényt.

Ismert az is, hogy a jogállami alkotmány hatálybalépése után, tehát 1989 után a végrehajtó és a vele összefonódott törvényhozó hatalom furcsa késlekedése, mulasztásos alkotmánysértéses magatartása és a bírói felülvizsgálat alkotmányellenes szabályozása miatt az Alkotmánybíróság határozata kényszerítette ki egy széles körű bírói felülvizsgálat szabályozását. Az is ismert, hogy ez az új szabályozás, hadd mondjam úgy inkább, nehéz szülés után, módosított törvény formájában született meg, és az akkori társadalmi realitásokból kiindulva szabályozta a bírói felülvizsgálatot. Azaz ez a szabályozás kifejezetten átmeneti időre, sietősen készült, és a szabályozás technikájában átvette az addigi, kialakult szabályozásokat, alapvetően az előző jogrendszerhez nyúlt.

Bár főképpen a peres szabályok - annak ellenére, hogy igen sok módosítás érte a Pp.-t - szerkezetének a tördelésére törekedett, gyakorlatilag azt kell hogy mondjuk, a joganyag fő fejlesztője a Legfelsőbb Bíróság joggyakorlata volt. A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozataiban, kollégiumi állásfoglalásaiban a megjelent élő és az írott jogot kipótló eljárási jog arra érdemes részét törvényerőre emelték, és a bírói jogfejlesztés eszközeivel ki nem pótolható joghézagokat pozitív jog alkalmazásával töltötték ki. Éppen ezért azt szeretném még egyszer, államtitkár úr és tisztelt Ház, leszögezni, hogy a törvényjavaslatnak helye van.

Most röviden arról, hogy megérdemelt volna-e ez a szabályozás egy önálló törvényt, vagy maradjon a Pp. XX-as szabályai között. A javaslat nem pontosan abból a célkitűzésből készült, hogy csak a bírói felülvizsgálat reformját oldja meg, de tulajdonképpen ez a bírói felülvizsgálat lényegében az intézmény legfontosabbika. Ezért nem lehet elkerülni annak a kérdésnek a taglalását és ennek a felvetésnek a megválaszolását, hogy külön, vagy a Pp. keretén belül.

A kérdés: az új közigazgatási perrendtartás, a Pp. XX. fejezete módosítása, avagy külön törvény formáját öltse-e? A külön törvényi formát a koncepció ahhoz kötötte volna, tehát amikor még a Ket. közös gondolkozás is elindult, hogy lesznek az új szabályozásban olyan koncepcionális változások, amelyek a külön törvényben történő szabályozást feltétlenül szükségessé teszik. Valóban, a javaslat meglehetősen tartózkodó a magyar közigazgatási pereket illetően, nem hozott sok új és újszerű megoldást, sokkal inkább technikai részeket emelt be a törvénybe. Tulajdonképpen adottnak veszi azt, hogy a közigazgatási perek a polgári per egyik altípusát képezik.

Ennek az állításomnak a bizonyítását tulajdonképpen a 14. oldalon találják meg a képviselőtársaim, ahol szó szerint így szól a már végleges formába öntött elgondolás: “A közigazgatási per valójában a polgári per sajátos altípusa, alapvetően érvényesek rá a polgári eljárások általános elvei. Ennek megfelelően a közigazgatási perekre vonatkozó sajátos szabályok továbbra is a Pp. XX. fejezetén belül kerülnek elhelyezésre úgy, hogy a XX. fejezet által nem szabályozott kérdésekben a Pp. általános szabályai az irányadóak.ö

Itt az előterjesztés adottnak veszi azt, hogy a közigazgatási perek a polgári per egyik altípusát képezik, ezzel indokolja főként azt, hogy külön törvény megalkotására nincs szükség. Mindenképpen hangsúlyoznunk kell viszont, hogy ez nem egészen így van. A közigazgatási per csak azért altípusa a polgári pereknek, mert 1972 óta így szoktuk meg. Az ilyen típusú perek szükségképpeni, előző rendszer működéséből eredő alacsony száma soha nem feszegette azt a kérdést, hogy esetleg önálló szabályozásra lenne szükség. Azt kell hogy mondjam, hogy a '72. évi Pp.-novella is még tulajdonképpen nem érzékelte azt a problémát, nem is gondolták el. Ebből a pertípusból - évente vagy megyei szinten úgy lehetett megfogni - 100-150 per indult összesen egy évben, tehát a nagyságrendje tényleg valóban alacsony volt.

Ma azonban, amikor a közigazgatási jogviszonyokból fakadó igények rendre peresíthetőek, és tömegével jelentkeznek az ilyen peres igények, már nem egy periférikus eljárástípusról van szó. Emiatt nem alapvető indoka az, hogy a közigazgatási peres eljárás csak itt, a Pp.-ben kell hogy elhelyezkedjen. Ez a per ugyanis egy sajátos, különálló pertípus. Az alapját közigazgatási jogviszony, illetve közigazgatási jogosultságokkal összefüggő igények alkotják. A peres felek egyike vagy mindkettő közigazgatási szerv. A bíróság sajátos közigazgatási jogalkalmazó tevékenységet végez. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az államigazgatási hatósági eljárást követő közigazgatási perekben hozott döntés állítja csak be a határozat jogerejét.

Az összes alkotmányos problémát én most gyakorlatilag nem említeném, ami az alkotmány 50. § (2) bekezdését, az 57. § (1) bekezdését, a jogorvoslati funkciót, az objektív törvényességi érdeket és a közigazgatási természetű jogok érvényesítésének, tehát a szubjektív jogvédelemnek az eszközéül szolgálna, hanem azt szögezném le megfontolandó, hogy a közigazgatási perek eltérései, amelyek a közigazgatási anyagi jogban és a jogi helyzetben gyökereznek alapvetően, azt indokolják, hogy azt a következtetést kellene levonnunk, hogy ezt az eljárást külön törvényben kellene szabályozni.

Azért is kellene külön törvényt alkotnunk, mert a Ket. megalkotását most követi ez az eljárási szabályozás, de még úgy tudom, hogy legalább 9-12 olyan törvénymódosítás van előttünk, amelyek gyakorlatilag kisebb-nagyobb jogintézményeiben érintik az új szabályozási formát.

Azzal az előnnyel járna, államtitkár úr, a külön szabályozás, hogy egyszerűen a Pp. szükség szerint igen sűrűn módosuló jogszabály, nagyon sokszor módosítjuk, de a közigazgatási része ebből kimaradna, mert önök azt mondják, az előterjesztő úgy gondolja, hogy a XX. fejezetben a külön szabályokat megalkotjuk, de az általános szabályok vonatkoznak rá. Zavart fog kelteni az ügyfelekben, a szereplőkben, az alkalmazókban és az igazságszolgáltatásban is az, hogy a Pp. egyéb szabályai viszont olyan gyorsan változnak, hogy az nem lesz talán követhető; sőt biztos vagyok benne, hogy nem lesz követhető a bírói gyakorlatban a közigazgatási jogalkotás tekintetében.

Éppen ezért azt szeretném felvetni az általános vitában, hogy fontolja meg az előterjesztő, hogy ezt a törvényjavaslatot nem a Pp. keretében, tehát nem törvénymódosításként terjesztené elő, hanem módosítóval, bizottsági módosítóval, ha ezzel egyetértenek. Érdemes lenne külön törvényt alkotni ebben a kérdésben, mert maga az előterjesztett anyag önálló törvényként is alkalmas arra, hogy funkcionáljon, megnyugtatóan, hosszú távon rendezze ezt az igen fontos közigazgatási jogviszonyt.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

(18.40)

Forrás: parlament.hu