GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz eldönteni, hogy mennyiben volt értelme ennek a vitanapnak. Azt gondolom, persze, mondhatjuk azt, hogy volt értelme, hiszen elmondhatták a szereplők, a különböző felek az álláspontjukat annak megfelelően, hogy a patkó melyik oldalán foglalnak helyet. Az a várakozásom sajnos beteljesült, hogy alapvetően a hangulati, retorikai elemek határozták meg ennek a vitának a lényegét, és viszonylag kevés olyan javaslat és konkrétum volt, ami az önkormányzati rendszer lényegét érintette.

Azt tudom mondani, igaztalan az a vád, hogy a kormánypárti képviselők között túlnyomórészt csak az hangzott el, hogy az önkormányzati rendszer szereplői milyen jól érzik magukat a bőrükben. Nem igaz. Kovács Tibor képviselőtársam, jómagam és mások is beszéltünk arról, hogy nincsenek könnyű helyzetben az önkormányzatok. Reálisan látjuk az önkormányzatok helyzetét, látjuk azt, hogy a feladatok, a működőképesség területén milyen problémák vannak. Ezzel együtt emlékeztetni szeretnék arra, hogy a 2005-ös költségvetési vita során egy meghatározott mozgástérből kiindulva kellett döntenünk arról, hogy milyen forrásokat biztosítunk az önkormányzatok működőképességéhez. Azt gondolom, abban a vitában is kiderült, amint sajnos most is, hogy az ellenzéktől nem kaptunk olyan érdemi muníciót, javaslatot, hogy többletforrásokat… (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Most mondtuk.) Nem olyan javaslatra gondolok, képviselő úr, ami több pénzről szól, hanem olyanokra gondolok, hogy honnan biztosítsunk több forrást az önkormányzatok részére a költségvetés egészén belül. (Babák Mihály: A kormányprogram ígérete. - Domokos László: Céltartalékból.) Ami a tartalékképzést illeti, ez egy olyan eleme volt a költségvetésnek, amelyet a szabad demokraták vitattak, és nem tartják jónak ennek az elemnek a jelenlétét a 2005-ös költségvetési évben. Ezzel együtt azt gondoljuk, hogy meg kell várnunk a 2005-ös év első negyedévének adatait, és annak fényében érdemes visszatérni ennek a kérdésnek a megválaszolására. Arra, mondjuk, hogy ezekkel a tartalékképzési kötelezettségekkel mi legyen, mi legyen ennek a sorsa.

Azt gondolom, amiről több szó kellett volna hogy essék, hogy az önkormányzati reform ügyében hogyan menjünk tovább. Arra szeretném biztatni a kormányt, a belügyminisztert, hogy az a program-előkészítő munka, amely félbe maradt, megrekedt, az folytatódjék. Ne úgy legyen vége a kormányzati ciklusnak, hogy a reformok tekintetében nincsenek előkészített, kimunkált anyagaink!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu