MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyek és Urak! Én is arra gondoltam, amikor reggel jöttem befelé, hogy egy olyan fontos, mindannyiunk számára húsba vágó témáról fogunk beszélni, hogy talán sokkal több felelősség, sokkal több tisztelet és talán emelkedettebb lesz itt a hangnem ma a tisztelt Házban. Nagyon hajlok arra, amit Bőhm András megpróbált megfogalmazni, úgyhogy ha nem sértődnek meg, nem csatlakoznék azokhoz a szólamokhoz, amelyek eddig elhangoztak, megpróbálnék valóban arról beszélni, hogy mit gondoltunk, mit tettünk és mit szeretnénk tenni a következő időszakban.
Egy rövid kitérőt azért engedjenek meg! Én nagyon örültem annak, néhányan már majdnem kimondták azt a tételt, amiben szerintem talán meg tudnánk állapodni, hogy nem egy év, nem két év, nem három év következménye az, ami ma a magyar önkormányzati rendszerben kialakult, akár finanszírozás szempontjából, akár abból a szempontból nézzük, hogy milyen feladatok, milyen kötelezettségek keletkeznek, és ahhoz vannak-e források. Annyira jó lenne, ha lenne bátorság bennünk, hogy a 14 esztendő dolgairól szóljunk! Hiszen olyan szép még a rendszerváltás első gondolata, amikor mindenki azt mondta a választási kampányban, hogy a helyben keletkezett jövedelmek maradjanak helyben. Aztán mindjárt az első kormány azt mondta, hogy 50 százalék, a második azt mondta, hogy 25, és a harmadik kormány - nem is nevezzük most nevén - azt mondta, hogy 5 százalék. Aztán lett 10, és most 17 százalék. Tudom, hogy nem ez a megoldás, de mégis arról van szó, hogy talán ezt ebben a körben mondjuk ki: van felelősség, persze ezzel párhuzamosan van feladat is.
Hogy fuldoklik-e valaki, azt szerintem bízzuk rá. (Derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ezt elegánsan meg is tettétek.) Az világosan látszott, ezt elmondta a fővárosi frakcióvezető asszony, Gy. Németh Erzsébet, hogy az egész téma úgy került elő, hogy a Fidesz komoly problémája az, hogy ebben a városban olyan emberek élnek, akik jól emlékeznek arra, hogy mi is történt az elmúlt időszakban. Tehát én azt mondom, hogy hagyjuk rá az emberekre, hogy majd eldöntsék, hogy az, ami történik, számukra elfogadható avagy sem. Én azt mondom, hogy ha fel tudják saját magukat menteni attól, hogy versenyeznek egymással, hogy nagyobbat vagy nagyobbat mondjanak, akkor talán lesz arra energia és kapacitás, hogy azzal foglalkozzunk, ami a dolgunk. Elment közben Kósa Lajos (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Meg a belügyminiszter is!), én azt mondom neki, hogy az a cukrosbácsi, akit ő itt megidézett, ha a fővárosra gondolt, nagyon örültünk volna mi, fővárosiak 98 és 2002 között, ha legalább azt a fél tábla csokoládét megkaptuk volna attól a cukrosbácsitól.
De tényleg azt szeretném mondani, hogy egy picit tekintsünk előbbre, egy picit nézzünk távolabb, és mivel szóba jött a főváros, talán nem illetlenség, ha én is néhány szót ezzel kapcsolatban szólok. Ha a jövőt nézzük, akkor váltsunk pár szót arról, hogy hogyan is látjuk ennek a kétszintű közigazgatásnak a jövőjét, és ha a kérdést elvileg az asztalra helyezzük, akkor próbáljuk meg a választ is megfogalmazni. Mondják ki, mondjuk ki azt, hogy ha a patkó egyik oldalán önök, a Fidesz csatlakoznak a liberális párthoz, aki egy kisebb fővárosban gondolkozik, akkor azt kell mondjuk, hogy a mi véleményünk más, de készek vagyunk róla vitatkozni. A mi véleményünk más, mi azt mondjuk, hogy ez a város már így is kisebb, mint ami Európában szokásos. Mi úgy gondoljuk, hogy a város fejlesztése önmagában és a régióval együtt képzelhető el. (Domokos László: Álvita!) Beszéljünk a hatáskörökről, beszéljünk arról, ami szándékaink szerint lehetséges: egy erős, fejlesztésekben erős, működésben erős főváros és a polgároktól nem eltávolodó helyi kerületi egységek. Ha ebben meg tudunk állapodni, mi készek vagyunk arra, hogy akár 2006-ig, akár a 2006-os megalakuló parlament asztalára helyezzük le azt a koncepciót, amely alkalmas lehet arra, hogy egy új, működőképes, hatékonyabb fővárost tudjunk előállítani.
Itt van a forrásmegosztás kérdése. A forrásmegosztási törvény bizonyos szempontból nyugodtabb helyzetet teremtett, de mi tudjuk, a törvény végrehajtása környékén mindig kiderülnek apró dilemmák. Az a kérésem, hogy ha egyetértenek abban, hogy tekintsünk előre, támogassák azt a javaslatunkat, amit rövidesen be fogunk nyújtani, amely az adatok korrekcióját lehetővé teszi utólag is, a tudhatóan hibás adatok változtatását lehetővé teszi. Ezt a módosítást elkészítettük, rövidesen benyújtjuk. Kérjük önöket, hogy konzultálva a fővárosi kollégáikkal - nincsenek olyan sokan, de azért nagyon felkészültek ezen a területen - váltsanak velük szót, és kérem, hogy álljanak ebben a kérdésben mellénk.
Az is jó lenne, ha amikor a jövőről beszélünk, akkor az adóreform kapcsán mondják el a véleményüket, ne kritizáljanak, mondják el a véleményüket, hogy így jó vagy nem jó, vagy ha nem jó, akkor mi lenne a jobb. Ha az iparűzési adó helyett - ami valóban a versenyképesség egyik komoly korlátja a fővárosban és a helyi önkormányzatokban - mást fogunk csinálni, más típusú adónemek lesznek, akkor mit és milyen mértékben tudnak önök támogatni? Tehát szerencsés lenne, ha legkésőbb 2006-ig kialakítanánk azt, hogy az önkormányzatok finanszírozására van-e más lehetőség, mint a mai, amit nagyon plasztikusan említett, ismét Bőhm Andrásra hivatkozom abban, hogy hogyan, miképpen lehet kijátszani egymással szemben az önkormányzatokat.
Vagy váltsunk szót a közép-magyarországi régió jövőjéről, hiszen ez is egy nagyon kényes és fontos kérdés. Nagyon hallgat ma erről mindenki, a törvénymódosítás, a törvényjavaslat itt van előttünk. Végig kellene gondolni azt, hogy amennyiben igaz az az állítás, hogy a főváros fejlettsége okán nem részesül az uniós pénzekből, akkor hogyan, miképpen lehet azt elérni - kezdeményezzük közösen, támogassanak ebben minket önök is -, hogy a nemzeti fejlesztési pénzek egy jelentős része a fővárosban kerüljön elköltésre. Próbáljuk meg azt megérteni, és nagyon kérem önöket, hogy értsék jól, hogy hagyjuk azt a hamis szembeállítást, amelyik valamilyen formában a főváros vagy a vidék dolgát megpróbálja szembeállítani. Egy erős, versenyképes főváros igenis nagyon komoly lehetőség és eredmény az ország számára. A debreceni színházat és a múzeumot is támogatja az állam, és debreceni emberek, nagyon helyesen, járnak budapesti múzeumokba és színházakba, tehát nem szabad ezt a hamis szembeállítást megtenni.
(11.50)
Dolgozzunk ezen együtt, a kormány fejlesztési kabinetje március végén, április elején kizárólag Budapesttel fog foglalkozni. Az a kérésem, hogy ha ebből a szempontból érdemi ügyekről hallanak, jó szívvel álljanak mellé.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés